A minisztérium saját halottjának tekinti Galambos Erzsit

dd
Budapest |

Saját halottjának tekinti Galambos Erzsi színésznőt a magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész,a Halhatatlanok Társulata és a József Attila Színház örökös tagja csütörtökön, életének 92. évében hunyt el.

A közleményben felidézik: Galambos Erzsi 1931. december 5-én született Budapesten, és már négyévesen elhatározta, hogy primadonna vagy szubrett lesz, játszott Lakner Bácsi Gyermekszínházában, nyolc évig balettozott is. Elvégezte az Országos Színészegyesület Színészképző iskoláját, főiskolásként Bajor Gizi mellett statisztált. Később Somlay Artúrtól Básti Lajoson át Latabár Kálmánig és Honthy Hannáig a század legnagyobbjaival lépett fel. 1955-ben a Miskolci Nemzeti Színházhoz, majd 1958-ban a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1962-ben került Budapestre, a mai Thália Színház helyén működő Petőfi Színházhoz. Majd csaknem két évtizeden át a Budapesti Operettszínház tagjaként, főleg zenés játékok, operettek szubrett- és primadonna szerepeiben aratott sikert. 1983-ban átszerződött a József Attila Színházhoz, amelynek örökös tagja lett. Utoljára 2022. szeptember 9-én lépett színpadra a Mici néni két élete című darabban. Galambos Erzsi művészi munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 1968-ban Jászai Mari-díjat vehetett át, 1973-ban lett érdemes művész, 1981-ben kiváló művész. 1993-ban Déryné-díjat kapott, 1998 óta a Halhatatlanok Társaságának örökös tagja volt. A Kossuth-díjat 2002-ben kapta meg. 2013-ban József Attila-gyűrűvel, 2016-ban Kaló Flórián-díjjal tüntették ki. 2020-ban Sztankay István- és Emberi Hang díjat kapott. A musical műfajának egyik magyarországi meghonosítója volt, a Kossuth-díjat főleg ezzel érdemelte ki.

A színésznő férje Petrovics Emil zeneszerző volt, lányuk, Eszter sikeres televíziós rendező. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?