A málna növényvédelméről

A málna védelme a telepítés előtt a megfelelő termőhely kiválasztásával kezdődik. Gazdaságosan csak a hűvösebb, csapadékosabb, kiegyenlített éghajlatú területeken termelhető. Ne feledjük, hogy a málna eredendően erdei növény, így a száraz, meleg területeket nem kedveli. Talajadottságok tekintetében a legjobbak a semleges vagy enyhén savanyú kémhatású, jó vízgazdálkodású, középkötött erdőtalajok.

Telepítés előtti teendők

A telepítés előtti gyommentesítés kiemelt jelentőségű. Fontos továbbá a talajellenőrzés is, ugyanis a cserebogár-pajorok komoly veszélyt jelentenek a tövekre. Tömeges jelenlétük esetén a gyökerek megrágásával tetemes károkat okozhatnak. Ha négyzetméterenként két ásónyom mélységben átlagosan 0,5–1 pajort vagy annál többet találunk, indokolt a talajkezelés elvégzése. A növényvédő szert (granulátumot) célszerű a telepítést megelőző nyár végén vagy ősz elején kijuttatni, ugyanis később a lárvák olyan mélyre húzódnak telelni, ahol a készítmények hatóanyagai már nem érik el őket. A következő években arra kell összpontosítanunk, hogy a területet gyommentes maradjon és a cserebogarak ne terjedjenek el. Nagyon fontos a megfelelő málnafajta kiválasztása is.

A málna sarj- és vesszőkárosítói

A málna legfontosabb kártevői és kórokozói között több esetben szoros összefüggés van. A málnavessző-szúnyog (Resseliella theobaldi) a legjelentősebb sarjkártevő. A nőstények a fiatal, felrepedő sarjak kérge alá rakják tojásaikat. A kikelő, kezdetben áttetsző, majd rózsaszín vagy citromsárga, 2–3 mm-es, nyűszerű lárvák az elváló kéreg alatti fás részeket szívogatják, aminek hatására barna, besüppedő foltok keletkeznek. Ez nem különösebben szembetűnő kár, azonban a sérülések kiváló fertőzési kaput jelentenek a vesszőpusztulás kórokozói számára. Ezek közül legjelentősebb a leptoszfériás betegség (Leptosphaeria coniothyrium), amely a sebeken át behatolva, a szár bélszövetéig terjedő elhalást okoz. Ha az elhalt rész körbeéri a szárat, biztos a pusztulás. A leptoszfériás betegség tünetei – a belső szárszövetbarnulás mellett – a kívülről is jól látható sötét foltok a vessző felületén, általában az alsó, körülbelül 50 cm-es zónában, amelyek olyanok, mintha a szár korommal lenne bekenve.

A másik leggyakoribb vesszőbetegség, a didimella (Didymella applanata) vesszőszúnyoggal való kapcsolata vitatott, tény viszont, hogy sok esetben a két károsító együtt található meg a sarjakon. A didimellás betegség kórokozója azonban az ép kérgen keresztül is képes megfertőzni a növényt. Tünetei kezdetben – a sarjakon – a rügyek alatt megjelenő, jellegzetes ovális alakú, lilás színű foltok, amelyek a vesszőkön kiszürkülnek, és számos apró, fekete termőtest válik láthatóvá. A kórokozó csak a felületen van jelen, nem hatol a szár belsejébe.

A málnavessző-szúnyog elleni védelem

A málna vesszőpusztulásában döntő szerepe van a málnavessző-szúnyognak, így az ellene történő védekezés alapvető fontosságú. Sajnos azonban több nemzedéke az év folyamán nem különül el élesen egymástól, májustól szeptemberig folyamatosan jelen van az ültetvényekben. Éppen ezért a folyamatos permetezés elkerülése végett ésszerűbb más, környezetkímélő megoldásokat előnyben részesíteni. Az egyik a megfelelő fajtaválasztás. A kevésbé repedő kérgű fajták (pl. Fertődi Zamatos, Tulameen) nem kedveznek a kártevőnek tojásrakás szempontjából, így fertőzöttségük is kisebb lesz. Ha rendszeres és kiegyenlített az ültetvény vízellátása, valamint megfelelő a tápanyag-utánpótlás, a sarjak kevésbé repednek fel. Erős sarjképzésű fajták esetén lehetőség van még az első sarjnemzedék eltávolítására, ugyanis a későbbi növekmény már kevésbé reped, így a málnavessző-szúnyog miatt csak mérsékelten fog károsodni. Ha mindezek ellenére szükséges a növényvédő-szeres kezelés, a védekezést az első szúnyognemzedék imágónak rajzására időzítsük. A májusi, virágzás előtti kezelés a kisebb jelentőségű kártevők (kis málnalevéltetű, sodrómolyok) ellen is hatásosak, azzal a kiegészítéssel, hogy ezek már áprilisban jelen lehetnek az ültetvényben, így egy korábbi védekezésre is szükség lehet.

Egyéb kártevő rovarok

A fás részek kártevői közül nagyobb jelentősége még a málna-karcsúdíszbogárnak (Agrilus cuprescens) van. A bogarak június elején rajzanak, majd párosodás után a nőstények tojásaikat a szárak napos felületére rakják. A kikelő lárva azonnal a szár belsejébe rágja magát, és táplálkozása következtében egy jellegzetes, 1–2 cm hosszú, orsó alakú megvastagodás jön létre. A károsítás helyén a vessző meggyengül, és az ápolási, szüreti munkák során könnyen, pattanva eltörik. Ha a duzzanat a vessző alsó harmadában helyezkedik el, az egész szár víz- és tápanyagszállításának megzavarása miatt, a termés minősége gyengébb, mennyisége kisebb lesz.

A málna-gubacsszúnyog (Lasioptera rubi) kártétele, bár hasonlóan szembetűnő, kevésbé veszélyes. Itt a tünet egy 1–2 cm átmérőjű, karfiolszerű gubacs, amely olyan, mintha egy féloldalas kitüremkedés lenne a száron. Mivel e kártevők előrejelzése jelenleg nem megoldott, a permetezés nem célravezető. Sokkal eredményesebben védekezhetünk ellenük, ha nyár végén, a szüretet követően, a letermett vesszők eltávolításával egy menetben mind az előzőekben említett beteg, kórokozókkal erősen fertőzött fásodó sarjakat, mind pedig a gubacsos szárakat tőből eltávolítjuk és megsemmisítjük. Az utóbbi művelet hangsúlyozása azért fontos, mert ha elmarad, a károsítók egy része a kivágott szárakban áttelelve a következő évben visszafertőzik a málnát.

Ne halogassuk a károsodott, erősen fertőzött sarjak megsemmisítését, mert a kimetszést követően pl. a málnavessző-szúnyog lárvák – a zavaró hatásokat érzékelve – hamar a talajra vetik magukat, így a szárak elégetésével már csak a kártevő-népességet szabályozó, hasznos fürkészek lárváit semmisítjük meg, amelyek a szárakon maradó elpusztult szúnyoglárvák testében fejlődnek ki!

A botrítiszes betegség

A málna védelmének másik sarkalatos pontja – a fás részek károsítóktól való megvédése mellett – a termés megóvása. A gyümölcsöt leginkább a botrítiszes betegség, más néven szürkepenészes rothadás veszélyezteti, amely a termés megfertőzése esetén közvetlenül érzékelhető veszteséget okoz. A betegség tünetei a virágok barnulása, az éretlen termések töppedése, az érett bogyók fakulása, puhulása és kellemetlenné váló íze. A generatív részeken elsősorban csapadékos időben dús, szürke penészgyep képződik. A kórokozó a szárat is fertőzi. A botrítisz alapvetően sebzéseken át támadja meg a növényi részeket, de a túlérett málnába az ép héjszöveten is képes behatolni.

A betegség számára fontos fertőzési kapu a kis málnabogár lárvája által megrágott vacokkúp és termés is. A botrítisz elleni védekezést a virágzás idejére kell összpontosítani. Az első kezelést 10–20%-os virágnyíláskor kell elvégezni, majd a virágzás alatt hetente meg kell ismételni. Erősebb fertőzésre csapadékos időjárás esetén lehet számítani, ilyenkor indokolt a rendszeres permetezés. Fontos a túlérett bogyók gombás fertőződésének megelőzése is, ennek legjobb módja az időben elvégzett szüret.

A botrítisz ellen számos készítmény engedélyezett. (Gazdabolt)

A szerző növényvédelmi szakmérnök