A kardvirág is hajtatható

Hogy minél hamarabb gyönyörködhessünk a kardvirágban, a csávázott, hagymákat már március közepétől tartsuk 15 fokos helyen. A sekély ültetőedényt töltsük fel tőzeggel. Ebbe nyomkodjuk bele a gumókat egymástól 2 cm távolságra. A tőzeget tartsuk nedvesen.

Hogy minél hamarabb gyönyörködhessünk a kardvirágban, a csávázott, hagymákat már március közepétől tartsuk 15 fokos helyen. A sekély ültetőedényt töltsük fel tőzeggel. Ebbe nyomkodjuk bele a gumókat egymástól 2 cm távolságra. A tőzeget tartsuk nedvesen. Mivel a növény meleg, sötét helyen indul csírázásnak, csak a csírázás után vigyük világos helyre. Májusban védett helyre ültessük.

A dáliagumókat szaporítás céljából szétszedhetjük egy-két gumóra, de úgy, hogy a szárrész rüggyel rajta maradjon, ugyanis innen fejlődnek majd az új hajtások.

Bár az időjárás melegre fordult, edényes növényeinket még ne állítsuk a szabadba. A könnyen változó idő hatására súlyos károsodást szenvedhetnek. (A. L., kertlap.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?