A gyümölcstermő növények fenntartó metszéséről

A gyümölcstermő növények megszokott metszési időszaka lombhullástól rügyfakadásig tart, nagyjából október végétől március közepéig. Egyes gyümölcsfajok metszését pirosbimbós állapotban ajánlják elvégezni (őszi- és kajszibarack), részben azzal az indokkal, hogy ha netán tavaszi fagy érte, akkor több virágot lehet meghagyni, illetve ebben az időszakban egyes kórokozók kevésbé fertőznek. Gyakorlati tapasztalatok szerint a tél végi metszés legnagyobb előnye, hogy minél kevesebb növényt kell megmetszenünk, annál több időnk van erre a munkára. Néhány faj esetében elegendő a két-, esetleg háromévenkénti metszés. Ez utóbbiak közé tartozik a kajszibarack, a meggy, a cseresznye, a szilva, a dió, a mandula és a mogyoró.

Az őszi-téli időszakban több olyan tényező is van, ami gyakoribbá teszi a fák, cserjék sérüléseit más évszakokhoz képest. E sérüléseknek a többsége előbb-utóbb magától is begyógyulna, ám ha némi odafigyeléssel és kezeléssel mi magunk is gyorsítunk a folyamaton, akkor hamarabb kapjuk vissza pompázó díszfáinkat vagy gyümölcsöktől roskadozó haszonnövényeinket.

Gyakoribb sebzési okok

A fák, bokrok sérüléseinek okait kereshetjük a meteorológiai, biotikus és mechanikai hatások között. A meteorológiai károk leggyakoribbja a széltörés, vagy a hó tömegéből adódó ágtörések. Biotikus okok közé tartoznak a nyulak, őzek téli kártételei, amikor a hó alatt nem találnak élelmet, ezért a fiatal fás szárú növények kérgét kezdik ki éhségük csillapítására. A legtöbb mechanikai sérülést az ágritkítás és metszés során mi magunk okozzuk a növényeknek.

A sérülések egy része megelőzhető

Egyes okok viszonylag egyszerűen kivédhetők. A széltörés ellen egyrészt úgy védekezhetünk (főleg nagy kertek esetén), hogy a telek határvonalára, mintegy védősövényként szélfogónak olyan fajokat ültetünk, amelyeket kevésbé sajnálunk. Ezek csillapítják a szél erejét, és védik a kert centrumába ültetett értékesebb fajokat, fajtákat. A védő erdősávokat a mezőgazdaságban is alkalmazzák szántóföldek körül. Kertünket azonban nem kell minden oldalról elkerítenünk védőnövényekkel. Elegendő, ha kitapasztaljuk, hogy az épületek elhelyezkedése és az uralkodó szélirány miatt melyek a kerten belül a legveszélyeztetettebb helyek, és csak itt kell kiépítenünk az élő sövényes szélvédelmet.

A hó nyomása miatti töréskárok elsősorban az örökzöldeket veszélyeztetik. Az alapfajokkal viszonylag kevesebb gondunk van, gondoljunk csak például a lucfenyőre, amely olyan ívben tartja ágait, hogy a hó lecsúszhasson róla. A kertészeti nemesítésű tűlevelűkre ez már kevéssé jellemző, hiszen a nemesítés elsődleges irányelve a dekoratív megjelenés, nem a növény szempontjából praktikus forma. A hónyomás miatti ágtörés megelőzhető, ha a friss havat lerázzuk az ágakról. A már egyszer megolvadt, majd visszafagyott hóval ne kísérletezzünk, mert ez a tű-, és pikkelylevelek sérüléséhez vezet, ami olyan súlyos is lehet, hogy – főleg egy kisebb termetű példány esetén – tavasszal a melegebb idő beköszöntekor akár ki is száradhat a fa.

Az állati kártételeket megelőzhetjük gondosan megépített kerítéssel, vagy a fiatal fák törzseire szerelt hálóval. A mezőgazdasági területekkel szomszédos hobbikertek határolására legjobb megoldás a vadháló, amely alul sűrűbb, felfelé egyre ritkuló szövésű. Alul, a sűrűbb részeken nem tudnak bejutni a kisebb termetű rágcsálók, de magasságából adódóan az őzek sem. Ennek a szövése a vadak méretéhez van igazítva.

A metszési sebzések mértékét azzal tudjuk csökkenteni, ha rendszeresen alakítjuk a koronát. Sokan 3-5 évenként felbuzdulva metszik meg gyümölcsfáikat, amikorra azok koronája már teljesen besűrűsödött. Ilyenkor a vastag ágakat is el kell távolítani, ami kiterjedt sebek okozásával jár.

Ha a metszés rendszeres, akkor kisebb méretű gallyakat, veszszőket kell eltávolítani, így az okozott seb mérete is kisebb. Metszés után a 4 centiméternél nagyobb átmérőjű sebeket mindenképp kenjük be fasebkezelő anyaggal.

Fasebek kezelése

Szálkás törés esetén a seb oldalait és felületét alakítsuk egyenesre és simára. Ezután kenjük be fasebkezelő anyaggal. A sebkezelés azért nélkülözhetetlen, nehogy korhadást előidéző mikroorganizmusok jussanak a szövetekbe. A kéreg sérülése folytán a fatest szabaddá válik, ami a fertőzésveszély mellett vízszállítási problémákat is okozhat. A tisztán tartott sebet a hegszövet is könnyebben beforrja. Nagy kiterjedésű sérülésnél azonban számítsunk rá, hogy teljesen soha nem fog behegedni, csak javul a károsodás helye.

A fasebkezelő anyagoknak több változata van. A legegyszerűbbek egy passzív fedést biztosítanak, ami lepergeti a vizet, de jobb esetben átengedi a levegőt, így szellőzik is a seb. Más készítmények gombaölő szert is tartalmaznak, ami fokozza a készítmény jótékony hatását. Vannak műanyag bázisú készítmények, amelyek nagyon jól tömítenek és fednek, illetve oldott méhviasztartalmú szerek. Utóbbiak nem száradnak be teljesen, így a fa növekedésekor sem pereg le a készítmény. Ezek nagyon jó termékek, házikertekbe ajánlottak, és ekkora állomány esetén még megfizethetők. Üzemi méretekben a legtöbb termelő valamilyen költségtakarékos háziszert használ.

A legmodernebb fasebkezelők vízhajtásképződést gátló, inhibitor vegyületeket is tartalmaznak, ami külön előnyös a továbbiakra nézve. Ahol megsérül a fa, ott nagy mennyiségű vízhajtás képződik, amiből megfelelő hajtásválogatással és metszéssel visszapótolható az elvesztett ágrész. Ha azonban a vízhajtások nagy részét nem távolítjuk el, akkor azok konkurálnak egymással – egymás fejlődését gátolják, sokkal később fordulnak termőre. Házilag legegyszerűbb, ha a sebet beecseteljük valamilyen réz tartalmú lemosószer, és gombaölő, valamint rovarölő szer oldatával. Az ecsetelést követően hagyjuk a szert megszáradni, majd sötét olajfestékkel kenjük át. A vegyszerek fertőtlenítik a sebet, az olajfesték pedig lepergeti a vizet, de engedi a szövetek szellőzését. (Agroinform Tipp, Nagy Z. Róbert)