Willi Orbán: pályafutásom legérzelemdúsabb mérkőzése volt

Willi Orban

A vezető gólt szerző Willi Orbán legérzelemdúsabb mérkőzése volt a magyar labdarúgó-válogatott csütörtök esti Nemzetek Ligája-mérkőzése, amelyen a Groupama Arénában 2-0-ra legyőzte az észt együttest.

"Ez volt a legérzelemdúsabb mérkőzés a pályafutásomban: az első hazai találkozóm a válogatottban, itt volt a családom is, és a csapatot góllal tudtam segíteni, egyszerűen tökéletes volt ez a nap" - hangsúlyozta a védő, aki harmadik mérkőzésén első találatát szerezte a nemzeti csapatban. Rámutatott, a válogatott jó teljesítményt nyújtott, kilencven percig kontrollálták az összecsapást, és megnehezítették az ellenfél dolgát, hogy lehetőségeket dolgozzon ki, így megérdemelték ezt a sikert.

A találatot felidézve kiemelte, jól ismeri a szögletet beívelő Kalmár Zsoltot, aki korábban csapattársa volt Lipcsében, s tudta, kiválóan végzi el a pontrúgásokat.

A keretbe visszatért csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs leszögezte: nagyon rossz volt az elmúlt két hónapot úgy megélnie, hogy a televízión keresztül, kívülről kellett követnie a csapatot.

"Megmondom őszintén, hogy izgultam, és örülök, hogy újra megélhettem azt a döbbenetes érzést, hogy milyen válogatottnak lenni" - fogalmazott. Mint mondta, tervszerűen ment minden, az eredmény is úgy alakult, hogy könnyebb volt beszállnia 1-0-s vezetésnél.

"Újraértékelődött bennem, hogy ez mekkora dolog, s mekkora hiányt tud jelenteni az ember életében, aki hozzászokott tíz éven keresztül" - fejtette ki. - "Hálás vagyok, hogy ennyi évet és meccset pályán tölthettem, én mindig tűzön-vízen keresztül mentem a válogatottért" - érétkelt.

Elmondta azt is: annak ellenére, hogy nem volt telt ház a Groupama Arénában, fantasztikus hangulat volt a stadionban: "Hangorkán fogadott, ami magával ragadta az embert, ez semmihez nem hasonlítható, köszönöm a szurkolóknak."

Elárulta, a Marco Rossi szövetségi kapitány vezette stábban és a keretben felszabadult légkör, megadják a szabadságot az embernek, és mindenki tudja a dolgát.

Hangsúlyozta, kellett a jó eredményhez az ötödik percben Dibusz Dénes védése az észtek szögleténél.

"Nélküle ez a meccs nem úgy alakult volna, ahogy. Hála istennek jól szállt be és feldolgozta azt, hogy egyik napról a másikra kellett kezdőként játszania" - utalt arra, hogy a kezdő kapus Gulácsi Pétert egy nappal a mérkőzés előtt vírusos gyomorrontás döntötte le a lábáról.

Szót ejtett arról is, hogy 97. válogatottbeli fellépésével már harmadik az örökrangsorban, holtversenyben Gera Zoltánnal. Elárulta, a stáb tagjaként dolgozó korábbi csapattárs hívta fel a figyelmét csütörtök reggel, hogy be fogja érni őt.

A második gólt szerző Szalai Ádám úgy vélte, jól működött a letámadásuk, s főleg a második félidőben már ők tudták begyűjteni a labdát az észtek előreívelései után, a védekezés is jól működött, s így több helyzetet is ki tudtak alakítani.

"Az első szögleten kívül, amit a Dénes megfogott, kezünkben tartottuk a mérkőzést" - fogalmazott.

"Akkor lesz nagyobb jelentősége és igazi értéke ennek a sikernek, ha vasárnap a finneket is le tudjuk győzni. Én minden energiámat abba fektetem, hogy két egymás utáni hazai mérkőzésen győzelmet tudjunk aratni" - fejtette ki.

A magyarok a már biztos csoportgyőztes, és így feljutott finneket fogadják vasárnap a zárófordulóban, 20.45 órakor a Groupama Arénában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?