Vendégségben egy romániai roma telepen

Nina Skalíková érettségi után nem igazán tudta, hogyan tovább. Elkezdett hát fotózni, bár nem tanulta a fotózást, figyelemre méltó pontossággal ragadta meg a lényeget, ezért is keresték egyre többen. Divatfotózással kezdte, a modellek és celebek után fokozatosan áttért az emberi sorsokra, ezen belül is a romák élete ragadta meg leginkább. Az első impulzust Celeste Buckingham énekesnő roma gyerekek számára szervezett nyári tábora adta, amelyről fotódokumentációt készített. Elbűvölte őt a gyerekek kedvessége, játékossága és tehetsége. Ekkor döntötte el, hogy erről a közösségről sokkal többet akar megtudni. A Késmárk környéki roma telepeken eltöltött rövid idő aztán végleg eldöntötte, hogy ezt az etnikumot szeretné jobban megismerni, akár úgy is, hogy egy ideig velük együtt fog élni, részese lesz a mindennapjaiknak. 

Látni akartam Romániát

„Régi vágyam volt, hogy lássam Romániát, rdélyt. Nemcsak a táj szépségéért, hanem főleg az ottani romákat akartam megismerni, mert úgy gondoltam, ők az igazi, autentikus cigányok. Kapóra jött egy barátom ajánlata, aki Romániában tanul, hogy lehetőség van egy Nagyvárad melletti roma iskola meglátogatására, amin természetesen azonnal kapva kaptam. Amikor elmondtam a szüleimnek, barátaimnak, hova készülök, teljesen őrültnek hittek. Mindenféle rémtörténetekkel riogattak, a legenyhébb az volt, hogy ott még a szemedet is kilopják. Természetesen semmi ilyen nem történt. Nagyváradon lefoglaltam a lehető legolcsóbb szálláshelyet, többször is késő éjszaka tértem vissza a roma telepről, semmilyen atrocitás nem ért, az ott töltött idő alatt végig teljes biztonságban éreztem magam”– kezdi a beszélgetést Nina Skalíková. 

Tinca telep

Nagyváradról minden nap kijárt az óvodával egybekötött iskolába, ahova roma gyerekek járnak, és ahol nem roma pedagógusok tanítanak. Az iskola igazgatónője, Daniela volt az, aki naponta kalauzolta a telepen. A gyerekek őszinte lelkesedése révén először elfogadták, majd fokozatosan megszerették a Tinca nevű telep felnőtt lakosai is. Az első dolog, ami a telepen azonnal megragadta a figyelmét az volt, hogy a kunyhók a szivárvány minden színében pompáztak. A miértre kézenfekvő volt a válasz: „ha már minden olyan sivár körülöttünk, legalább a kunyhóink falát fessük vidámra!” Állítólag havonta váltogatják a kunyhók színét. Egy kunyhó egy helyiség, amelyben 8-10 ember él. A gyerekek novemberben is szandálban dagasztották a mindent beterítő sártengert, és minden kunyhóban krumplit főztek. Minden nap. Ehhez képest az iskolai étkezde menüsora lukulluszi lakoma a gyerekek számára.

Naponta új igazgató

Daniela, az iskola igazgatója már húsz éve foglalkozik roma közösségekkel. Most a tincai iskolát vezeti, több hasonlóan gondolkodó és érző kollégájával. Ők arra tették fel az életüket, hogy a roma gyerekekben is felébresszék a tudásvágyat. Az iskolában csak a legszükségesebb alapfelszerelés van, de a tanárok lelkesedése mindent kárpótol. Kitalálták például, hogy ha valaki megnyeri a jó pontok versenyét, egy napra az iskola igazgatója lehet. A jó pontok, jó jegyekért, jó viselkedésért járnak és azért, ha nincsenek kimaradások a tanítási órákról. Az egy napra kinevezett igazgató beülhet az igazgatói székbe, és döntéseket hozhat az iskola másnapi tevékenységéről, akár olyat is, hogy egy tanóra elmarad, helyette labdáznak a tanulók, vagy angolórán eléneklik valamelyik slágert. Daniela és tanárcsapata a néhány száz tincai gyerek példaképe. Olyan példakép, amilyent a szüleiktől nem kapnak meg, legfőképpen azért, mert hónapokon keresztül távol a családtól, külföldön dolgoznak.

Mi az álmod?

„Ezt kérdezem mindenhol a világon, amerre járok, mindenkitől, akivel beszélgetek. Ott hallottam először azt a választ, hogy nincs álmom. Csak maradjon minden úgy, ahogyan van. Ebből is tudatosítottam, hogy ezek az emberek teljesen a mának élnek. Csak a ma érdekes, a holnap bizonytalan. A gyerekeknek természetesen vannak álmaik, ők is tűzoltók, mozdonyvezetők szeretnének lenni, a lányok pedig énekesnők vagy divattervezők, de a felnőttek rezignáltak” – meséli tovább a fiatal fényképész. Nem csoda, hiszen tíz lakosból jó, ha kettőnek van állandó munkahelye, további 3-4 alkalmi munkából él, de a többség munkanélküli a roma közösségben.

Háromezer eurós ruha

A telepek elképzelhetetlen szegénységével szemben áll néhány városi roma mérhetetlen gazdagsága, ahol kilóra mérik az arany ékszereket. Egy ilyen gazdag családot Nina is meglátogatott. A család nőtagja hagyományos cigány népviseleti ruhákat varr, férje munkáját homály fedte. „Naivan úgy gondoltam, hogy ilyen ruhában jár minden roma nő, de felvilágosítottak, hogy ezek a ruhák nagyon drága, jó minőségű, Indiából importált selyemből készülnek, úgyhogy gyorsan lemondtam arról, hogy hazahozzak emlékbe egy szoknyát, hiszen a kelme árát sem tudtam volna kifizetni. Amikor látták rajtam, mennyire tetszik, megengedték, hogy tetőtől talpig gazdag cigány asszonynak öltözzek be, legalább egy fotó erejéig. A felsorolást, hogy mi minden van rajtam, a 800 eurós fülbevalóval kezdték, majd folytatták a selyem felsőrésszel, a kendőkkel, és amikor a szoknya tájékán elérkeztünk a háromezer euróhoz, már nem is akartam tudni a többit” – szörnyülködik Nina. Ugyanakkor ez a nagy gazdagság sem tudta megmenteni a család 7 éves beteg unokáját, akit Nina látogatása előtt nem sokkal temettek el.

India felé

A romák köztudottan Indiából származnak, így nem is volt kérdés, hova vezet a fiatal világjáró következő útja. Január 9-én ismét indul Indiába. Arra a kérdésre, miből fedezi ezeket az utakat, azt válaszolta: „Nem vagyok igényes. Megelégszem a legolcsóbb, 5 dolláros szállással, hiszen ezzel is kiléphetek a komfortzónámból, és próbára tehetem magam. Ahol lehet, önkéntesként dolgozom, kunyhókat segítek építeni, takarítom a tengerpartot, ezenkívül pedig eddig még mindig mindenhol találtam alkalmi munkát, akár pincérként, akár a fotózással. Szeretek egyedül utazni, de szívesen találkozom és ismerkedem idegen emberekkel, más kultúrákkal, és eddig minden országban csak jó tapasztalataim voltak. Vagy áldás volt az idegen emberekkel való találkozás, vagy egyszerűen feladták az újabb leckét, amit meg kellett oldanom” – zárja Nina Skalíková fényképész, utazó, romakutató vagy egyszerűen csak egy kíváncsi, a világra nyitott fiatal nő.