Még egy hónap sem telt el az új esztendőből, de a parlamenti képviselők többsége és Ján Mikas országos tiszti főorvos döntései máris ismét alaposan felhergelték a közvéleményt.
Zűrzavarral tetézik a bajt
Először a szakemberek, majd a médiumok verték félre a harangot, ébresztőt fújtak a vízkeresztig általában odahaza szunnyadozó szlovákiai polgároknak. Arra figyelmeztettek, hogy a parlament utolsó tavalyi ülésén előzetes szakmai egyeztetés nélkül olyan törvénymódosítást fogadtak el, amely alapján február végétől a körzeti orvosok már nem írhatják fel pácienseiknek a szakorvosok által hosszabb időre javallott gyógyszereket. Erre kora tavasztól csak az utóbbiak lennének jogosultak. A módosítás kezdeményezői azzal érveltek, hogy a körzeti orvosok munkaidejét lefoglalja a sok beteg. Mintha az említett kollégáiknak kevesebben lennének...
Főleg az idősebbek háborogtak az átgondolatlan módosítás miatt, hiszen ők járnak gyakrabban orvoshoz. Eddig elegendő volt bizonyos időközönként elmenni a körzeti orvoshoz, vagy telefonon megbeszélni, hogy fogyóban a gyógyszer, és a következő szakorvosi felülvizsgálatig írja fel a szükséges adagot. Nemsokára a többféle betegségben szenvedők ugyanezzel a kéréssel csak az illetékes szakorvosokhoz fordulhatnának. Vagyis az eddigi gyakorlathoz képest több helyre kellene elmenniük, esetleg jóval többször telefonálgatni.
A nagy felzúdulás miatt berezeltek a változtatások kezdeményezői. Nyilván emiatt Marek Krajčí volt egészségügyi miniszter a minap pókerarccal jelentette be a parlament üléstermében, hogy minden marad a régiben. Majd február végén kiderül, hogy valóban így lesz-e – tehetjük hozzá, nem alaptalanul. Hiszen ez a kabinet és más intézmények nem arról híresek, hogy szakmailag megalapozott döntéseket hoznak és nem kapkodnak.
Ezt a szomorú tényt legutóbb Ján Mikas országos tiszti főorvos is igazolta. Bő egy héttel ezelőtt ugyanis a kormány a ránk zúduló omikron hullám enyhítése érdekében megváltoztatták az óvintézkedéseket, és ezeknek megfelelően igyekeztünk megszervezni mindennapjainkat. A munkáltatók és a szolgáltatók is a nyilvánosságra hozott határozatokhoz igazodtak, ám néhány nap múlva Mikas újabb rendeletben szinte mindent érvénytelenített. A sok változtatás közül a legkirívóbb, hogy aki csak két oltást kapott a Covid ellen – vagyis nem teljesíti az újabban bevezetett OP+ feltételeit – több létesítménybe nem léphet be.
Ugyanakkor szerdától már azok is mehetnek bármilyen üzletbe, bevásárlóközpontba, akik egyszer sincsenek beoltva. Továbbá a kormány 180 napról 90-re tervezte csökkenteni azt a határidőt, amelyben a fertőzésen átesők némi kedvezményeket kapnak. A tiszti főorvos azonban a rendeletében ezt az indokolt szigorítást egyszerűen eltörölte. Csak ő tudja, miért, mert hivatalosan még nem közölte.
Arra már csak a legtöbben fásultan legyintenek, ha a kormánykoalíció újabb viszálykodásáról hall vagy olvas. Az ország közhangulatát híven tükrözik azok a mértékadó felmérések, melyek szerint a megkérdezettek alig valamivel több mint fele tartja hiteles közéleti személyiségnek Zuzana Čaputová államfőt. Igor Matovič támogatottsága még a 10 százalékot sem éri el, de a többi kormánypárti politikus bizonyítványa sem sokkal jobb. Lényeges javulást egyelőre Eduard Heger sem képes elérni – talán nem is fog.
Legalább annyit azonban joggal várunk el a kormánypártoktól, hogy ne csak a saját érdekeivel törődjenek, hanem végre a lakosság egészségével, mentális állapotával, az égető társadalmi gondokkal.
Szlovákiában tavaly 73 201 személy hunyt el. Éves viszonylatban a legtöbben a második világháború óta. Ezt a tragikus adatot főleg az alattomos járvány okozta, de a számos átgondolatlan, majd gyakran visszavont intézkedések miatt a kormány és a tiszti főorvos sem menthető fel a felelősség alól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.