Zorbász, a cigány

A görög nemzeti sztereotípia sokak számára eddig is létezett, olvasmányaikból, a filmek túlhúzott körvonalú szereplőiből, esetleg személyes tapasztalataikból összetapasztva elemeit. „A” görög ebben az olvasatban őszinte és közvetlen, lendületes, barátságos és vendégszerető, nagyvonalú, nincs időérzéke, szenvedélyes, sőt szangvinikus; szeret enni, dolgozni viszont kevésbé; a családot mindenek felett tartja.

A görög sztereotípia megtestesítője sokak számára Nikosz Kazantzakisz Zorbásza, aki elsősorban Anthony Quinn 1964-es megformálásában ragadta meg az emberek képzelőerejét. Zorbász a szabadság és a közvetlenség szimbóluma: az ember, aki azt teszi, amit érez, zenél, táncol, az anyagiakkal alig törődik, természetközeli. Tánca, a szirtaki és különösen a hozzá kapcsolt zene a mai napig a bódult felszabadultsággal való pozitív azonosulás egyik jelképe.

A dolgok azonban nagyon gyorsan tudnak változni, ha a közönség úgy érzi, a pénztárcájában más turkál. Ami addig szabadságnak tűnt, léhaságként, ami természetességnek, most lustaságként fogalmazódik újra. Az átmenet a „természet gyermeke” kategóriából a „lusta élősködőbe” szinte azonnali.

Nem kell nagy fantázia, hogy az ember meglássa a párhuzamot a romák hazai és régióbeli megítélésével: mind a pozitív sztereotípiák (táncoló, szenvedélyes, természetközeli), mind a frissen újraértelmeződött negatívak tekintetében. Ahogy a görögök esetében, úgy a romáknál is a pénz kérdése mozdítja a közbeszédet az egyik értelmezéstől a másikig: amint anyagi ügyekről van szó, a más életformákkal szembeni tűréshatár a minimumra szorul vissza.

Szaporák, de alacsony szellemi színvonalúak, nem értenek a gyermekneveléshez, műveletlenek, a nők fiatalon ráncos vénasszonnyá válnak, kis igényűek, dolgosak, alázatosak, de rakoncátlanok és durvák, a tisztaságra nem sokat adnak, erkölcseik némileg lazák. Ez a leírás nem a szélsőjobb romaképének esszenciája, hanem Bruckner Győző 1922-es látlelete a szepességi szlovákokról. Ma már abszurdnak tűnne a szlovákokat en bloc ezekkel a jelzőkkel illetni. Sokak számára nem tűnik viszont annak a romák hasonló leírása, vagy a görögök fenti leírásának felhasználása a pénzügyi válság elmagyarázására. Bár elemeiben változik, a „civilizálatlan népség” sztereotípiája helytől és időtől függetlenül mutat egyfajta hasonlóságot. A „természet gyermekének” képe sokak fantáziáját mozgatja meg, pozitív értelemben: ez a kép azonban törékeny, és helyét az első anyagi impulzustól a „lusta élősködő” profilja tölti be. Az ilyen univerzális, nemzetalapú magyarázatok mindig nagyon kényelmesek: azt azonban elfedik, hogy az emberek viselkedése sokkal jobban függ a szűkebb (fizikai) és tágabb (politikai, állami) környezetüktől, mint attól, hogy történetesen „milyen vér” csörgedezik az ereikben.

Ravasz Ábel