Vonatzakatolás zavarhatja az előadást a Nemzeti Színházban

A MÁV egyik kft.-je közel félmilliárdos beruházásban, rohammunkával dolgozik azon, hogy a Nemzeti Színház március 15-ei díszelőadását ne zavarja a déli összekötő vasúti hídon áthaladó vonatok zaja-tudta meg a Magyar Hírlap.

A MÁV egyik kft.-je közel félmilliárdos beruházásban, rohammunkával dolgozik azon, hogy a Nemzeti Színház március 15-ei díszelőadását ne zavarja a déli összekötő vasúti hídon áthaladó vonatok zaja-tudta meg a Magyar Hírlap. A zaj ugyanis annyira behallatszik az épületbe, hogy élvezhetetlenné tenné az előadást.


A március 15-ei díszelőadás próbáin derült ki, hogy a nagy forgalmú hídon közlekedő vonatok zavarni fogja az előadást. A híd egyik pályáján már kicserélték azt a gumipólyát, amely csillapítja a vasúti sínek rezgését, ezáltal nem rázkódnak annyira a szerelvények. A másik irányú sínpályán még javában folyik a munka.

A rezgéscsillapítók és a beszerelés mintegy 440 millió forintos kiadást jelent a MÁV számára. A felújítást ugyan tervezték, de egy későbbi időpontban. A vonatok jelenleg kerülőúton közlekednek.

A déli összekötő vasúti hídon személy- és teherforgalom is zajlik, a szokásos pénteki csúcs a nemzeti ünnep előtti napon vonul át. Sokakat érint, ha a menetrendet megváltoztatják. Jelenleg péntekenként legalább 90 tehervonat halad át a hídon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?