Viszlát, Iván!

<p>A pár napon belül leköszönő Radičová-kormány tárcavezetői közül a legnagyobb csalódást minden bizonnyal Ivan Mikloš pénzügyminiszter okozta. Voltak persze miniszterek, akik sokkal nagyobb botrányokat kavartak, többségük azonban a semmiből bukkant elő, és pár éven belül már nem is emlékezünk rájuk. Mikloš azonban a jobboldali választók számára olyan megbízható politikusnak számított, akivel szemben jóval nagyobbak voltak az elvárások.</p>

A többség azt várta tőle, hogy 2010-ben ott folytatja, ahol 2006-ban abbahagyta. Hogy Szlovákia gazdasága ma nem ott tart, ahol például Magyarországé, az nagyrészt épp Miklošnak köszönhető, aki 1998 és 2002 között a kormány gazdasági alelnökeként, 2002 és 2006 között pedig pénzügyminiszterként olyan reformokat kezdeményezett, amelyeknek köszönhetően Szlovákia hosszú ideig az egyik leggyorsabban növekvő gazdasággal büszkélkedhetett, kiérdemelve a „tátrai tigris” becenevet. Épp az ő reformjainak köszönhető az is, hogy a gazdasági válság kitörése után Szlovákia nem omlott össze, holott az időközben az ország kormányzását átvevő Fico-kormány mindent megtett érte. 2010-ben ezért azt vártuk tőle, hogy rendbe hozza mindazt, amit Fico miniszterei elszúrtak.

Mit kaptunk e helyett? Egy langyos minisztert, akinek a szórványos kezdeményezéseit hol az egyik, hol a másik koalíciós párt képviselői szavazták le, miközben ezek a kezdeményezések már eleve nem voltak olyan határozottak, mint korábban. A reformok helyett ugyanakkor a nyakunkra hozta az egyik legjobb barátját, Miroslav Mikulčíkot. Előbb a Központi Adóigazgatóság vezetőjének tette meg, ezen a poszton azonban nem sokáig bírta ki, a kassai adóhivatal körül kirobbant botrány miatt kénytelen volt lemondani, Mikloš azonban nem hagyta cserben. Előbb a tanácsadójává tette meg, később pedig az adóhivatalok új információs rendszerének a kiépítését bízta rá. Hogy ezt hogyan teljesítette, azt ma mindannyian jól látjuk a hajukat tépő adóhivatali alkalmazottak arcán. Mikloš persze szinte az összes felelősséget az adóigazgatóság volt vezetőire hárítja, a romok eltakarítását pedig az új kormányra hagyja, abban bízva, hogy parlamenti képviselőként csendesen meghúzhatja magát. Nem lenne szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az elpuskázott információs rendszer miatt többmilliós kárt okozott az országnak. Ha Miklošban maradt volna egy kis becsület, már parlamenti képviselőnek sem jelöltette volna magát, a leköszönő pénzügyminisztertől így csak az Auróra együttes egyik emlékezetes számának a soraival búcsúzhatunk: „Búcsúzzunk szépen Iván / Aki elmegy, az legyen vidám / Búcsúzzunk szépen Iván / Neked is jobb lesz talán /Mi kívánunk neked ennél is jobb helyet…”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?