Viktor és Robert

<p>Az utóbbi hónapok külpolitikai történései &ndash; főként az Oroszországgal szembeni fellépés, valamint a menekültprobléma &ndash; ismételten, s minden eddiginél erőteljesebben rámutattak az Orbán Viktor és Robert Fico közti hasonlóságra.&nbsp;</p>

Ahogyan arra is, hogy tízévnyi EU-tagság ide vagy oda, Közép-Európa szellemileg még mindig Kelet és Nyugat között egyensúlyoz. Orbán Viktor és Robert Fico afféle szimbóluma ennek. Mindketten rendkívül erős mandátummal rendelkeznek, ami lehetővé tenné számukra, hogy rendkívüli dolgokat vigyenek véghez országukban. Mondjuk olyan strukturális reformokat, amelyek évtizedekre előirányozhatják az ország irányultságát és megalapozhatják fejlődését. Ehelyett mindketten csupán arra voltak képesek felhasználni a hatalmukat, hogy még jobban megszilárdítsák, s kielégítsék holdudvaruk egyre növekvő étvágyát. Ennek ellenére érvényes, hogy mindketten rendkívüli politikusok. Rendkívüli tehetségük van „meghallani” a nép hangját, s pontosan eltalálni, mit akarnak hallani az emberek. Ilyenkor persze mindig a legalantasabb ösztönökre játszanak, hiszen ki akarná hallani, hogy ha boldogulni akar, igenis át kell vennie a felelősséget az életéért, vagy hogy a jövőbeni jólétért egy ideig nélkülözni kell. S talán pont ez „uralkodásuk” legkártékonyabb hatása: a hamis illúzió, hogy a szlovák/magyar embernek kijár a jólét és a szociális biztonság, s ezért a kisujját sem kell mozdítania. S ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy elképzeltük, azért mindig más a felelős. A telhetetlen bankok, a multik, a cigányok, Ján Figeľ vagy legújabban a bevándorlók. Azért azt is el kell mondani, hogy kettejük közül Orbán a „tökösebb” legény. Ő meg is teszi, amiről Fico csak álmodozik. A demokráciát megkérdőjelező intézkedései miatt már rég feketelistán van az EU-ban, igaz, többet ezen kívül Brüsszel nemigen tehet. Pontosan tudja ezt Orbán, ahogy azt is, hogy a magyar választók nagy részének tetszik ez a kis gerillaháború, mert jól beilleszthető a „mindenki ellenünk van” játékba. Más a helyzet Ficóval. Ő kínosan ügyel arra, hogy demokráciaellenes vagy Moszkva-barát lépéseit azonnal ellensúlyozza, mint legutóbb, amikor Moszkvából biztosította támogatásáról Porosenko ukrán elnököt. Agyament helyzet, ám Fico tudja, miért csinálja. Az EU-nak annyira hiányzik most egy következő belviszály, mint púp a hátára, így aztán megelégszik a hasonló, nevetséges gesztusokkal is. Ezenkívül a szlovák választó érzékenyebb, mint a magyar. Az még tetszik, hogy a miniszterelnök nem fél „beszólni” Brüsszelnek, de azt már nem tolerálná, ha Szlovákia ismét az EU fekete bárányává válna. Így aztán Fico csak irigykedve tekinthet Budapest felé, itthon pedig folytatja az egy lépés előre, egy lépés hátra politikát. Szóval, Viktor és Robert egy húron pendül. Nem is csoda, hogy természetesen vonzódnak egymáshoz, ezt még a képernyőn keresztül is le lehet olvasni. Így az sem csoda, hogy most barátok. Ám ez bármikor megváltozhat. Abban is egyformák ugyanis, hogy ha a politikai érdek úgy kívánja, bármerre képesek fordulni. A keményen baloldali Ficóból így válhat az elnökválasztási kampány idejére hithű katolikus, s az egykor liberális Orbán lassan, de biztosan a szélsőjobbhoz közeledik. Most a szélsőjobb a bevándorlóellenes gyűlöletkampányra ihlette, de ha szükséges, bármikor jöhet a szomszéd országokban élő magyarok ügye. És akkor nyilván vége a barátságnak is. De a lelki rokonságnak soha. Az erősebb minden köteléknél, mert mindkét államférfiú a szíve mélyén hordozza.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?