Vert sereg

Legalábbis elsőre. Aztán, amikor jól kiröhögtük magunkat, mégis csak megálltunk picit gondolkodni is. Az meg már nem volt annyira vidám. Nem azért, mert a baloldal totálisan idiótát csinált magából, és összerakta Magyarország történelmének legsiralmasabb választási listáját, rajta egy tehetségtelen szocialista vezetővel, egy erőtlen, bukott Messiással, a nála is bukottabb miniszterelnök-paródiával, és végül egy nem létező párt többszörösen elfelejtett vezetőjével. Ez az ő dolguk, érdekelje legfeljebb azokat, akik szavaznak rájuk.
 A nagy talány sokkal inkább az, hogy miért történhetett ez meg? Törvényszerű volt, hogy a magyar társadalom nem elkötelezetten jobboldali, vérfideszes vagy jobbikos része ennyit képes kipréselni magából négy év alatt?
 Nos, igen, ennyi volt benne.Sorolhatunk magyarázatokat 2010-es összeomlásról, amiből még nem tértek magukhoz, belső harcokról, amelyekből a legpuhább kompromisszum ez lett, meg beszélgethetünk kedélyesen taktikai hibákról, rossz időzítésekről, netán a hatalom titkos és sejtelmes aknamunkájáról, de ezek inkább tünetek, mint diagnózisok.Az már sokkal inkább diagnózis, hogy az a magyar értelmiségi kör, amely részt vehetett volna egy igazán új, haladó párt/mozgalom létrehozásában, valójában leterhelt, kiégett, de egyben kényelmes is, a politika és a közélet állapotán legfeljebb kesereg, ám nincs se kedve, se ideje szerveződni, s tulajdonképpen megszólalni se nagyon – maximum Facebook-bejegyzésekben, bár ott is inkább azt lesi, mennyien lájkolják a frappáns posztokat.
 Más kérdés, hogy alkatilag sem látja magát alkalmasnak és elég elszántnak, hogy ha vannak is ötletei, azok mellé/mögé támogatókat is állítson. Barátokat, szakmai-társasági körökben hasonló dolgokat megfogalmazókat még csak-csak, de ennyivel nem szoktak választásokat nyerni, vagy akár csak kínos perceket szerezni a hatalmon lévőknek így, a 21. század elején.
 Ehhez – vigyázat, nagy szó következik – tömegek kellenének. Ám a tömegek mással vannak elfoglalva, és főként: őket már megszólították, ráadásul a nekik megfelelő nyelvezeten. Ők nem demokráciát hallanak, hanem rezsicsökkentést, nem európai elvekről beszélnek, hanem külső és belső ellenségekről, akik ellen ágaskodhat a harci vágy, nem piacgazdaságra vágynak, hanem államra, amely követelőzik ugyan, de odadob pár morzsát, és ez ingyen van, tehát jó.
 De nem, ettől még nem ők a hibásak. A történet ennél sokkal egyszerűbben összefoglalható: Orbán Viktor tehetséges, a baloldalon pedig egyetlen egy ember nem akadt, aki bár fele annyira jó lenne, mint ő. Ennnyi. Lehet reménykedni 2022-ben – addig talán lesz másik lista is.
 A szerző magyarországi publicista