Végleg elszállt a Malév

Csak tegnap 94 Malév-járat érkezett vagy szállt volna fel Budapestről, ehelyett üresen kongott a terminál.

Mi okozta a korántsem váratlan összeomlást? A Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitika, az elmúlt 8 év, vagy menjünk vissza egészen a rendszerváltásig? Az egyébként valóban üzembiztosan, azonban drágán működő Malév mint nemzeti légitársaság a családi ezüst kategóriájába tartozott. A mindenkori kormányok óvták, dotálták, és a politikai széljárásnak megfelelően mindig új és újabb vezetőséget ültettek a cég nyakába, esetenként a vezérigazgatók gyorsabban repültek, mint a Boeingek. A Malév gondjának nagyságát jól jelzi, hogy kétszer is privatizálták, ami kicsit olyan, mintha egy kamikaze pilóta két bevetésben venne részt. Mindkétszer rossz kézbe került, különösen az orosz magánosítás sült el balul. A kármentő Bajnai-kormány erejéből arra futotta, hogy visszavásárolja a társaságot, azonban az Orbán-kabinet az állami cégek mindenhatóságában bízva újra csak a dotáció eszközéhez nyúlt. Ahogyan az egyik megemlékező írja: „Minden alkalommal az volt az érzésem, hogy a Malév-gépek hajtóműve nem kerozinnal, hanem közvetlenül elégetett közpénzzel üzemel.” A piactorzító hatást nem tűrve, a Malév (magyar érdekeltségű) riválisai Brüsszelben feljelentették a céget, s január elején már jött is a verdikt: több mint 80 milliárd forint állami támogatást kell visszafizetni. Erre azonban sem az újabb valutaalapi hitel miatt meghunyászkodó kormánynak, sem a több mint 60 milliárd forintnyi adósságot maga előtt görgető légitársaságnak nincs pénze, így pénteken reggel leálltak a repülők. Orbán Viktor miniszterelnök ugyan még egy újabb nemzeti légitársaságról vizionált a rádióban, azonban nagyon úgy néz ki, a riválisok, a Ryanair, a WizzAir, a Travel Service heteken belül betöltik a Malév bukása okozta űrt.

A magyar cég elnyúló agóniája és végül bukása legalább két fontos tényezőre mutat rá. A kis országok egyre nehezebben tudják a levegőben tartani a nemzetinek minősített, állami (rész)tulajdonú légitársaságaikat, továbbá az ezredforduló tájékán berobbant fapados vállalkozások mind nagyobb kihívást jelentenek. Ehhez járul még a világgazdasági válság újabb hulláma. Tovább csökkenhet az európai légitársaságok száma idén, mert a gazdasági problémák egyre több céget sodornak nehéz helyzetbe. A tavalyi év végén, illetve 2012 első hónapjában máris négy kisebb légitársaság – a Spanair, a Cirrus, a Czech Connect és az Air Alps – dobta be a törölközőt. A 2008-as válságot követően több mint 30 európai légitársaság húzta le a rolót. A portugál TAP, a lengyel LOT, a skandináv SAS, az ír Aer Lingus és a cseh ČSA állami tulajdonosai mind jelezték, hogy csökkenteni szeretnék a közvetlen támogatás mértékét és új befektetőket keresnek. A Malév kapcsán arról ír a Le Figaro francia lap hétvégi száma, hogy „befellegzett a kis nemzeti légitársaságok azon modelljének, amely évtizedeken át lehetővé tette számukra a túlélést. Túl kicsik a nemzetközi piacon olyan nagy európai csoportokkal szemben, mint az Air France-KLM és a Lufthansa.”

Szállunk rendelkezésére – ez volt a Malév szlogenje. Ma már azt sem mondhatjuk, hogy állunk rendelkezésére, hiszen a repülőitől is megfosztották. Mi marad meg emlékezetünkben? Több évtizedes balesetmentes üzemelése és reklámjának Presser Gábor által szerzett fülbemászó zenéje.