Van a Nyugatnak keletje?

Az Európa alapjait kiásó Nagy Károly halálának ezerkettőszázadik évfordulóján a mi országunk hatalmasai mintha Erdély egykori fejedelmi egyensúlyozó politikáját szeretnék követni hanyatló Nyugat, barátságtalan Amerika, illetve feltörekvő orosz és török közt.

A választási kampány Magyarországon atomcsapással indult. A paksi erőmű bővítése, az IMF-méretű gazdasági megállapodás az oroszokkal az ország jövőirányát befolyásoló ügy. Megfelelő súlyán kellene kezelni, ám az alapos demokratikus vita (ha úgy tetszik: nemzeti konzultáció) elmaradt. Elsumákolódott, elhetykéskedték. Jövőbe hintett ígéretekkel, kényszerpályák emlegetésével kellett beérnünk. Két politikai tábor gyűlölködésének irracionális kampányközegébe került egy roppant súlyú magyar kérdés, melynek hátterében cinkos hallgatás köti össze a szembenállókat, hiszen Paks üzleti haszna a politikába is becsorog majd; kétségünk ne légyen felőle Hagyó Miklós hazájában, ahol az összefogás jelentése nemes szó helyett ma inkább egy politikai tömb bénán elcsent szlogenje.

Pénteken lett 90 éves az Amerikában élő, szépirodalmi stílusú történetírást művelő Lukács János, a bölcs és szelíd konzervatív; magyar politikáról nemigen publikál, most mégis tollat emelt: „Nemigen értek egyet azokkal, akik a paksi megállapodás gazdasági következményeiről beszélnek, spekulálnak. Olcsóbb lesz-e az áram vagy drágább tíz év múlva, mire a beruházás (ha egyáltalán) elkészül? Drága magyarjaim, ezt nem tudhatjuk, de ha tudnánk is, ez lényegtelen. A kutya farka alá való. Egy ország lényege, sorsa, jelleme nem gazdasági részlet. Egy ország lényegét az teszi, hogy kik vagyunk, hova tartozunk.”

Hiszem, hogy van igaza. Ahogy a kérdést nem történelmi, hanem energia-értékválasztásnak tartóknak is. A zöldeknek, a komfortos, agrár- és tudásközpontú ország álmát dédelgető, gondolkodó, pusztító falkaháborún kívülmaradni óhajtó polgárfajtának. Rájuk vár majd a jófajta verseny védelme is a monopolista oligarchia világával szemben. Vélhetően egy kampánnyal később. A malomban még a tegnapi győztesek őrölnek és józan magyar aligha kívánhatja a tegnapelőttiekre cserélésüket.

A szerző magyarországi publicista