Választási szuperszombat

<p>A hazai politikai életet figyelemmel követők számára igazi csemegét ígér a szombat. Hiba lenne horgászni vagy kerti munkákat végezni e napon, mikor három párt is elnököt választ.&nbsp;</p>

A legkevesebb izgalmat vélhetően az SaS tisztújító közgyűlése tartogatja, még akkor is, ha rendkívüli; a rendes elnökválasztást egy évvel előzi meg. Jozef Mihálnak volt egy szalmalángszerű próbálkozása, de aztán belátta, hogy kevés hozzá, így Ľubomír Galko már csak sejtelmesen hallgatott egy hétig. Richard Sulík ellenfél nélkül indul, rém ciki lenne, ha nem választanák meg. Az SaS háza táján minden marad a régiben, azaz az aktuális irányvonal mentén. Hagyjuk is a liberálisokat a kávéházakban merengeni (például azon, hogy az elnök mandátumának, így egójának megerősítésén túl mi értelme az ilyen tisztújításnak), és vegyük az irányt Rózsahegy felé, ahol a március 5-én parlamenten kívül rekedt KDH választja meg elnökét, miután Ján Figeľ a sikertelen választást követően Brüsszelig menekült előre.  A komoly múltra visszatekintő, csak az SNS-hez fogható, mély szociokulturális beágyazottsággal rendelkező pártról sokan leírták, köztük e sorok írója is, hogy bármit tesz, a 8 százaléka mindig meglesz. Hát, nem lett. Az újkori történetében először parlamenten kívülre került pártot öten vezetnék: Alojz Hlina, és négy másik ember, akikről inkább csak a keresőóriás segítségével találtam információt, Miroslav Kráľ, Ján Morovič, Eleonóra Porubcová és Ladislav Štefanec. Alojz Hlinának vajmi kevés köze van a kereszténydemokráciához. Ha azt halljuk KDH, nem elsősorban a performanszok jutnak eszünkbe, amelyekkel Hlina ismertté vált. A másik négy karakter országosan kevéssé ismert. Természetesen önmagában ez nem minősíti őket, sőt, ha megújulást szeretne a párt, azt valószínűleg nem a régi emberektől várhatjuk. SNS-es párhuzammal kezdtük, azzal is fejezzük be: eddig ezt főként az MKP kapcsán írtuk le, de most már a KDH-ra is igaz: a szlovákiai parlamenti demokrácia újkori ökölszabálya, hogy aki egyszer kiesik a parlamentből, az kint is marad, kivéve az SNS-t.  De míg a KDH-nak egy technikai KO után kell felállnia a padlóról, a szombaton Érsekújvárban pajzsra emelendő MKP-elnöknek három sikertelen választás nehéz örökségét kell hordoznia. A sikertelen választás és Berényi József elnök lemondását követően a párt jó negyedévre tétlenségbe dermedt, elsősorban befelé figyelve próbálta rendezni sorait. Aki nem érdeklődött kimondottan a párton belüli történések iránt, az azt láthatta, hogy a párt csak „fűt és világít”. Aki viszont követte a párton belüli történéseket, láthatta, a járási szervezetek aktívak voltak, és felelősen viszonyultak a tisztújításhoz. A parlamentből kibukó pártok Szlovákiában rendre megszűnnek, az ANO-t, az SOP-t, vagy akár a háromszor miniszterelnököt adó HZDS-t nagyítóval se találjuk, pedig egykor mindhárom kormánytényező volt. Az MKP, háromszori sikertelensége ellenére is kivétel tudott maradni e tendencia alól, részben kiépült struktúráinak, részben stabil, százezres választói bázisának köszönhetően. A pártot ketten vezetnék, a korábban alelnökként tevékenykedő Őry Péter, és a politizálásban egyelőre megyei szintig jutó, a választásokon a párton belül harmadik legtöbb preferenciaszavazatot produkáló Menyhárt József. Az, hogy a preferenciaszavazatok alapján ő népszerűbb, mint Őry, ezen a fronton nem szükségképpen jelent előnyt, hiszen az elnököt a párt választja. Az elnök személye is fontos lesz, mivel az MKP-nak most – sok minden egyéb mellett – egy eladható arcra is szüksége van, de csaknem azonos súllyal esik latba az is, kik kapnak helyet az elnökségben, kik lesznek hatással a párt arculatára.  Ha a jelenlegi kormány kitölti a mandátumát, az új elnöknek közel négy éve lesz a „permanens kampányra”. 2020-ig önkormányzati, megyei és európai parlamenti választásokra is sor kerül, ezek lakmuszpapírként szolgálhatnak arra nézvést, jó irányba halad-e a pártmunka. Emellett meg kell találnia a módját annak, hogyan ne vesszen el újra százezer magyar szavazat.  Szóval, nem lesz eseménytelen a hétvége. Én már el is kezdtem hűteni a söröket.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?