Vágyunk még rá?

Harminc év alatt felnőtt egy teljesen új generáció, amely nem élte meg a bársonyos forradalmat, nem élte meg az elnyomó rendszert, a kötelező butaságokat, beleértve a marxista-leninista tanórákat, a tudományos ateizmust. Csak a szabadságot ismeri. Nem kell szenvednie amiatt, mert rossz káderek a szülei, nem kell tartania a rendőri brutalitástól sem azért, mert kimondja, amit gondol. Persze azt sem mondhatjuk, hogy a mostani kor ideális, de hogy nem lehet az elnyomó rendszerhez mérni, az biztos.

Viszont az is tény, hogy sok mindennel nem számolt a rendszerváltás generációja. Azt hittük, egy-kettőre utolérjük a Nyugatot, na jó, legyen öt év, a szkeptikusok meg tízet jósoltak. Nem gondoltuk, hogy harminc év elteltével ilyen szegény lesz az egészségügy, az oktatásügy, hogy nem fog normálisan működni az állam, a lakossági szolgáltatások, a tömegközlekedés, és a 21. században is vonatok fognak kigyulladni alattunk.
Azt sem gondoltuk, hogy ekkora méreteket ölt a korrupció és akadozik majd a demokrácia – holott mindenki szabadon választhatja azt a pártot, amelyiket akarja. 

Az emberek nagy része mégis szidja a demokráciát, pedig azzal van a probléma, hogy hogyan élünk vele. Használati útmutatót nem adtak hozzá, tapasztalatunk meg nem volt...

A következmények szörnyűek. Olyan pártok törtnek hatalomra, melyek gyengítenék, lebontanák a demokráciát, és igen, ez az, amivel aztán tényleg nem számoltunk: hogy harminc év elteltével válaszúthoz érkezünk és arról fogunk szavazni, lesz-e demokrácia vagy sem. 

89-ben egy dolog teljesen világos volt: mindenki szabadságot akart. Az első napokban úgy tűnt, már az is siker lesz, ha Jakešék lemondanak. Pár nap múlva ki lett mondva az addig elképzelhetetlen tabu: Szüntessék meg a kommunista párt vezető szerepét! 41 év elteltével jött létre nem kommunista kormány és nem kommunista lett az államfő: Václav Havel. Ez maga volt az eufória és elindultunk szabad levegőt szívni Ausztriába.
Ma a nép önként mond le a szabadságról. Demokráciadeficit van Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban pedig Babiš-monopólium. Nem győzünk csodálkozni, mi történik és mekkora szerepe van ebben a külföldnek. Hiszen a 80-as évek végén összeomlott a kétpólusú világrendszer, ledőlt a berlini fal, szétesett a Szovjetunió. És most, mint valami zombi, feléledt az orosz világhatalmi ambíció, visszatér a hidegháborús hangulat.

Furcsa, szomorú paradoxon, hogy minél tovább élnek az emberek demokráciában, annál inkább ráunnak, leélik, elhasználják. 

Még azelőtt ráuntunk volna a demokráciára, hogy felnőttünk volna hozzá?
A szerző a TASR hírügynökség munkatársa