Üzenet a távolból

Ők azzal érvelnek, hogy jó lelkiismerettel nem tudnának egyik indulóra sem szavazni. Szerintük Robert Ficóék hiába bizonygatták elképesztő energiával és hangerővel, hogy a volt kormánypártiak nem a valós bűnügyeket igyekeznek felderíteni, hanem főleg a szocdemnek nevezett párt ellehetetlenítésére törekednek. Tárgyilagos elemzés alapján elképzelhető, hogy a bűnvádi eljárások során előfordulhattak túlkapások, de több mint kéttucatnyi, kevés kivétellel a jelenlegi legerősebb ellenzéki párt holdudvarába tartozó személy jogerős elítélése egyértelműen azt bizonyítja: elsősorban a Smer bennfentesei éveken át korrupciós rezsimet működtettek, amelyben a „mi embereinknek” a haja szála sem görbült, pedig törvénytelenül hizlalták bankszámláikat. Máig csak sejthetjük, vajon ki volt a leleplezésükre törekvő Ján Kuciak meggyilkolásának megrendelője. Azt viszont számontartjuk, hogy kik azok, akiknek máig sikerült elkerülni a törvényes felelősségre vonást – olykor a főügyész által alkalmazott, immár hírhedt 363-as törvénycikkely révén.

Elképedve szemléljük azt is, hogy a magyar kormányfő Ficónak szurkol. Pedig a pozsonyi pártelnök ismert garázdálkodásain kívül máig nem kért bocsánatot Malina Hedvig meghurcolásáért, Robert Kaliňák meg a DAC-szurkolók megveretéséért. Orbán Viktor mégis stratégiai partnert lát a Smer vezetőjében, Brüsszel szűntelen ostorozásában, továbbá Putyint mentegető megnyilvánulásaiban. Az sem zavarja, hogy a Smer szocdemnek nevezi önmagát, holott a vezetőik a Republika újfasisztáival szemezgetnek.

Nyilvánvalóan a Smer támogatottságának növekedéséhez hozzájárult a volt négypárti koalíció állandó marakodása, kapkodása, sok egyéb hibája, ami százezreknek okozott kiábrándulást az úgynevezett nagypolitikából. Felmentést az sem adhat a levitézlett politikusoknak, hogy a világjárvány, az ukrajnai orosz agresszió és a vágtató infláció nehéz feladatok elé állította őket. Sokan már csak legyintettek, amikor Boris Kollárról, Igor Matovičról – miként Andrej Dankóról is – kiderült, hogy csalással szerezték a diplomájukat. Egyébként a jelenlegi házelnök évekkel ezelőtt Család vagyunk (Sme rodina) néven alapított pártot, holott csaknem úgy váltogatta – válogatja? – az élettársait, mint mások a ruháit. Több esetben pedig nem éppen lovagiasan viselkedett velük, ami a politikai bukását is okozhatja. A sikeres megyei választás után nem tett jót sok hazai magyar polgárnak a pártszakadás.

Ebben a zűrös helyzetben főleg a fiatalok a Progresszív Szlovákia felé fordulnak, amelynek egyik jelöltje, Jaroslav Spišiak szerint ez a párt nem sározódott be, és számos szakértő szerepel a listájukon. Nem akarja törvényesnek hirdetni a könnyű drogok használatát, amit bizonyos mértékig nem tartanának bűncselekménynek. Ugyanakkor a hagyományos családmodellel és a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos programjukat leginkább a konzervatív polgárok utasítják el, akik jórészt a szlovák jobbközép pártok hívei.

Ebben a lesújtó helyzetben sem helyes, ha jövő szombaton otthon maradunk. Ugyanis több párt listáján találhatunk szakmailag rátermett, morálisan feddhetetlen jelölteket, akik közül négyet bekarikázhatunk. Ez vonatkozik a Szövetségre is, amelynek a három magyar induló közül a legtöbb esélye van az ötszázalékos küszöb megugrására. Aki a szintén hiteles jelöltekkel induló Kékek–Híd vagy a Magyar Fórum csapatának feltámadásában bízik, az voksoljon valamelyikükre, habár ezzel alighanem a hazai magyar parlamenti érdekérvényesítés esélyeit csökkenti. Bárhogy is tervezik, érdemes megszívlelni Kossuth Lajos távoli, de aktuális üzenetét: „Mindnyájunknak el kell menni.”