Uniós kisebbségi politika

Ha megnézzük, hogy a legerősebb uniós államok hogyan is állnak a kisebbségekkel, akkor az egy Németországon kívül inkább az ellenérdekeltség tapasztalható. A németek pedig az elmúlt néhány évtizedben diplomáciai eszközökkel és a német kisebbségek aránylag hatékonynak mondható érdekképviseletével sok mindent elértek – lásd a sokat emlegetett dániai németeket, vagy éppen Südtirol tartományt a maga autonómiájával. A spanyoloknak komoly gondjaik vannak a katalánokkal, még nagyobbak a baszkokkal, az angol–ír évtizedes konfliktus mellett azért valóban csak paraszthajszálnyira nem lett önálló Skócia, a franciák kisebbségeiről pedig alig tudunk valamit, nem véletlenül. Így hát érthető, hogy az eddigi kísérletek arra, hogy az Európai Unió vegye föl agendájában a kisebbségi ügyeket, nem sok sikerrel jártak. Azzal viszont igenis szembesülnie kell az uniós akár bizottsági, akár parlamenti politikának, hogy a gazdaságilag és politikailag integrálódó kontinens lakosságának majdnem az ötöde kisebbségben él. Van úgy, hogy jól. S van úgy, hogy jól is meg nem is – hát ez az a pont, ahol a kommentátor hazabeszél. Meg aztán, az elmúlt évtizedben olyan országok is az EU tagjai lettek, amelyek számottevő nemzeti kisebbséggel rendelkeznek, jobbára Európa keleti felében. S köztük a balti országok is, amelyek a szó legszorosabb értelmében komoly biztonsági kockázatként tekintenek az ottmaradt oroszokra – Ukrajnára nézve nem is nagyon csodálkozunk ezen. Az Európai Uniónak igenis fel kell vennie agendájába a kisebbségpolitikát. Irányelv, közös uniós szabályozás rövid időn belül nem várható, túl kényes még a téma, de itt az ideje belefogni. Merthogy az unió a béke megőrzése céljából alakult azzal a pontosan megfogalmazott igénnyel, hogy Európában ne csak háború, nélkülözés se legyen. A célkitűzés nagyjából teljesítve, s a kontinensnek új paradigmákra lenne szüksége. A kisebbségi kérdés nagyon is emberjogi kérdés, az unió pedig nem a bankok, gyárak és turisták szövetsége, hanem érdek- és értékszövetség. Az értékeit veszélyezteti a nyílt vagy burkolt asszimiláció, az elégedetlen kisebbségek pedig a biztonságot is. Európa új kihívásainak megfogalmazása és az új kihívások helyes megválaszolása nélkül 70 millió polgárának egyik, ha nem a legfontosabb identitását, annak megtartását helyezné partvonalon kívülre. Az első pici lépés az Európa Tanács Kalmár-jelentése volt az autochtón kisebbségek jogállásának minimumáról. De így még nem vált volna európai agendává. Az Európai Néppárt frakciója viszont két napja elfogadta Nagy József képviselő javaslatát, és a Kalmár-jelentést a meghallgatások napirendjére tűzte. Még egyszer: ebből még ajánlás vagy irányelv nem lesz. De az integráció folyamatának elején is olyan célokról beszéltek az alapítók, amelyeket jobbára senki nem akart elhinni. A kisebbségi agenda európai ügy – ideje, hogy hivatalból is azzá avanzsáljon. Az EPP-frakcióban ezt magyar javaslatra értették meg, és jót léptek.