Új Szolidaritás születése? – a lengyel elnökválasztásról

Hónapokkal ezelőtt úgy tűnt, hogy a rendkívül megosztott ellenzék képtelen komoly kihívót állítani a hivatalban levő Andrzej Duda elnökkel szemben és a választás fő kérdése csupán az lesz, vajon a Jarosław Kaczyński vezette kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló elnököt már az első fordulóban újraválasztják-e vagy csupán a másodikban. Duda mellett szólt az is, hogy a legerősebb ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) eleinte Małgorzata Kidawa-Błońskát jelölte vele szemben, aki már a tavalyi parlamenti választáson sem szerepelt túl jól. Ráadásul harcba induló további kilenc ellenjelölt legalább annyira kampányolt a PO jelöltje ellen, mint Dudával szemben.

Hogy mégsem Duda könnyed győzelmével ért véget az elnökválasztás, az két egymással összefüggő, de váratlan tényezőnek volt köszönhető. A választás elhalasztása következtében az ellenzék nyert egy hónap haladékot, hogy összeszedje magát, és élt is ezzel a lehetőséggel. Kidawa-Błońska helyett a lendületes Rafał Trzaskowski, Varsó főpolgármestere lett a PO új jelöltje, aki képes volt begyűjteni a többi ellenzéki párt szavazatait is. Az első fordulóban még csupán Robert Biedroń baloldali szavazóit nyerte meg, a másodikban pedig lényegében a többi – többnyire jobboldali – párt híveit is meg tudta szólítani.

Az első fordulóban 64,51 százalékos részvétel mellett Andrzej Duda 43,5 százalékot (8 450 513 szavazatot), míg Rafał Trzaskowski 36,46 százalékot (5 917 340 szavazatot) kapott. Utánuk Szymon Hołownia (13,87%) és Krzysztof Bosak (6,78%) ért el még jelentős eredményt. Mivel Duda jelentősen ötven százalék alatt maradt, az ellenzék számára ez az eredmény reményt adhatott arra, hogy egyesülve legyőzhető a kormány embere. Nem meglepő tehát, hogy a két forduló között mindkét fél az eddigi elnökválasztásokhoz képest jóval intenzívebb mozgósító kampányba kezdett. Nem eredménytelenül. A végletesen kiélezett helyzetben a második forduló rekordrészvétellel zajlott le. A választásra jogosult állampolgárok 68,18 százaléka vett részt a voksoláson, amelyen végül Andrzej Duda 51,03%-ot (10 440 648 voksot), míg Rafał Trzaskowski 48,97%-ot (10 018 263 szavazatot) szerzett. Mindkét jelölt minden várakozást felülmúlt. Duda képes volt még kétmillió szavazót mozgósítani. A PiS soha nem kapott még ennyi szavazatot, de ez az eredmény Duda öt évvel korábbi támogatását is messze túlszárnyalta. Ugyanez elmondható Trzaskowskiról is. Sem a PO, sem a korábbi győztes elnökök (leszámítva 1990-ben Lech Wałęsát) nem kapott még ennyi szavazatot. Tehát Varsó főpolgármestere minden 1990 utáni választást megnyert volna ekkora támogatottsággal, de most ez sem volt elég. Ráadásul, ha a térképre nézünk, azt látjuk, hogy az ellenzéki jelölt a tizenhat vajdaságból tízet megnyert Dudával szemben, mégis alul maradt.

Hogy megértsük e látszólagos ellentmondásokat, ismernünk kell egy kicsit a lengyel választói magatartást, a kampány üzeneteit és a lengyel társadalom rendkívüli megosztottságát. E tényezők persze szorosan összefüggenek. Közhelyszámba megy, hogy Lengyelországban létezik egy északkeletről délnyugatra húzódó átlós vonal, amelytől nyugatra inkább a PO, attól keletre pedig a PiS a nyerő. Ha csupán a vajdaságok összeredményeire tekintünk, akkor ez a megosztottság lényegében most is igazolódott. A nyugat most is narancssárga, a kelet pedig kék volt. Van azonban egy térképeken kevésbé látványos, de sokkal fontosabb megosztottság is. Ez pedig a város és a falu szavazói között húzódik. Pontosabban húszezer vagy annál kevesebb lakosú települések polgárainak többsége egyértelműen PiS-szavazó, míg az ennél nagyobb városok inkább az ellenzék támogatói. Fontosak az arányok is. A kistelepüléseken a PiS jóval nagyobb (helyenként 70-85%-os) fölényben van, mint a PO a nagyvárosokban. Ennek köszönhető, hogy a húszezres vagy annál kisebb helyeken az országos átlagnál alacsonyabb részvétellel is több szavazót tudott a PiS elnyerni, mint a nagyvárosokban a PO. Pedig a Trzaskowski által megnyert kétszázezer feletti városokban több mint 71, a félmilliónál nagyobb városokban pedig közel 75 százalékos részvétel volt. Következtetésképpen megállapítható, hogy a PiS által uralt „vidék” lakosságának száma összességében magasabb az ellenzéki nagyvárosi lakosok létszámánál.

Duda kampánya pedig éppen arra irányult, hogy a vidéki bázisát mozgósítsa. Ezért a fő témák elsősorban a nagyvárosi „kozmopolita” és liberális életmód, az azonos neműek (LMBTQ-mozgalom) és a bevándorlás ellen irányult. Duda önmagát és a pártját a hagyományos lengyel értékek, sőt Európa védelmezőjeként állította be. Trzaskowskit igyekeztek Brüsszel és Berlin bábjaként, a lengyel érdekek kiszolgáltatójaként ábrázolni. Duda és a PiS hangsúlyozta, egyedül ők jelentenek garanciát arra, hogy a lengyel média lengyel kézbe kerüljön, hogy a lengyel gazdaságot lengyelek irányítsák, hogy a bevándorlást továbbra is féken tartsák. Persze a Trzaskowskival szemben felhozott „vádak” minden alapot nélkülöztek, aki igyekezett biztosítani a társadalmat arról, hogy a PiS-kormány családtámogatási rendszerét nem kívánja megváltoztatni, mint ahogy nem támogatja az azonos nemű párok gyermek-örökbefogadási kérelmét sem, de igyekezett egy európai értékeken épülő Lengyelország víziót felvázolni a bezárkózásra építő Dudával szemben.

Azonban a választás tétje valójában más volt. Ha a PiS elvesztette volna az elnöki palotát, akkor könnyen megbénulhatott volna a kormányzás. A lengyel elnöknek rendkívül erős vétójoga van. Ha Trzaskowski nyerte volna az elnökválasztást, vétóival megakadályozhatta volna a PiS-kormány további centralizációs törekvéseit, úgy, mint a média, az igazságszolgáltatás és az önkormányzatok átalakításának terveinek megvalósítását. Az elnöki vétót ugyanis csak háromötödös többséggel írhatja felül a Szejm, amelytől nagyon messze van a kormánypárt. Ráadásul egy vereség következtében egyáltalán nem lehetett kizárni, hogy az Egyesült Jobboldal néven kormányzó koalíció is felbomlik, hiszen Jarosław Gowin (a koalíción belül az Egyetértés párt elnöke) már a választás lebonyolítása körüli viták során lemondott miniszterelnök-helyettesi posztjáról, de egyelőre – feltehetően valamilyen háttéralku eredményeképpen – a koalícióban maradt. Duda győzelme tehát megmentette a PiS-t és a kormányt, amely így felhatalmazva érezheti magát programjának folytatására.

Sokkal érdekesebb, hogy mi történik az ellenzéki térfélen. Trzaskowski előtérbe kerülése a PO elnökének, Borys Budkának köszönhető. Ugyanakkor a kapott több mint tízmillió szavazat előbbinek óriási legitimitást adott. Trzaskowski vált az ország legnépszerűbb ellenzéki politikusává, aki ugyan nem tagja a Szejmnek, de a főváros főpolgármestereként az egyik legfontosabb politikai pozícióból politizálhat az elkövetkező időszakban. Ráadásul erről sokan igyekeznek is őt meggyőzni. Úgy látszik, sikerrel, mert Trzaskowski annyit már bejelentett, hogy Új Szolidaritás (Nowa Solidarność) néven mozgalmat indít, hogy a rá leadott több mint tízmilliós szavazót egyben tartsa. A mozgalomba várnak mindenkit, aki nem akar pártokhoz csatlakozni, de kormányváltást kíván. Trzaskowski stábjában arra is rájöttek, hogy nem elég a PiS-kormánnyal szembenállókat mozgósítani, hanem be kell merészkedni a PiS „bázisára”, el kell menni a kistelepülésekre, falvakba. Abból indulnak ki, hogy sokan csupán információhiányból fakadóan vagy a közmédia kormánypropagandája hatása alatt szavaznak a PiS-re, és „felvilágosító” tevékenységgel megnyerhetők.

Annyiban logikus gondolat, hogy korábban a vidék nem volt ilyen mértékben a PiS-é. Sőt 2007-ben még a PO több szavazatot is kapott ezeken a településeken. De akkoriban még a Lengyel Néppárt (PSL) a PO segítségére volt. Nem kellett a PO-nak vidéken külön pártmunkát végezni, megtette helyette a PSL. Most azonban a PiS elszívta a PSL-szavazók zömét, és a párt is amortizálódott, így a PO-nak egyedül kell megvívnia ezt a harcot a ma már egyértelműen ellenséges közegben. Ráadásul nem biztos, hogy hangsúlyozni kell a lekezelő „felvilágosítás” kifejezést. Az magában rejti a lenézést, ami a PiS egyik legfontosabb érve: a városiak lenézik a tanulatlan vidéket, ez pedig erősíti a vidékiekben az ellenállást a városival szemben. A PiS-kormány rengeteg forrást juttatott az elmúlt öt évben vidékre, nem csupán a családtámogatási rendszeren keresztül, hanem jelentős infrastrukturális fejlesztéseket is végrehajtottak. A kormányoldalon szeretnek úgy fogalmazni, hogy visszaadták a vidéki emberek méltóságát, újra a nemzet teljes jogú tagjai lehetnek.

A legközelebbi választás 2023-ban lesz. Rögtön három is: európai parlamenti, szejm- és szenátusi, illetve önkormányzati. Van ideje tehát az ellenzéknek stratégiát váltani. Eldönthetik addig a kérdést, hogy egy közös listán indulva, vagy továbbra is széttagozódva indulnak-e harcba. Az Új Szolidaritás meghirdetése talán burkoltan az előbbi opció szándékát vetíti előre. Ugyanakkor látni kell az ellenzéki oldalon meglévő ellentéteket is. Az új Szolidaritást a PO-n belül is el kell tudni fogadtatni, tisztázni kell a két szervezet közötti viszonyokat, majd pedig a baloldaltól a radikális jobboldalig számos jelentős szereplővel kellene megegyezni. Nem lesz könnyű feladat…

Mitrovits Miklós
történész, polonista