Türelem rózsát terem

Aki abban reménykedik, hogy Szlovákia a napokban kirobbant és mára megoldott kormányválság után nem süllyedhet mélyebbre, súlyosan téved. Folyamatosan csúszunk a lejtőn, ami azonban nem jelenti azt, hogy már ma ne lennénk mélyebben, mint valaha bármikor is.

Ha egy–két évvel ezelőtt valaki azt próbálta volna elhitetni velem, hogy Szlovákia pénzpiacait nemsokára egy, a kocsma teraszáról részegen vizelő agresszív nacionalista fogja megnyugtatni, kinevetem.

E héten mégis a Robert Fico és Vladimír Mečiar között kirobbant koalíciós harc legnagyobb „erkölcsi” győztese, Ján Slota nyugtatta meg a piacokat azzal a kijelentésével, hogy a helyzet nem olyan súlyos, és a jövő évre szóló költségvetést biztosan elfogadják.

A nemzetiek vezérének végül igaza lett, a pénzpiacoknak azonban Slota „józan” nyilatkozataira sincs szüksége. Mečiar hisztérikus szerdai kirobbanása után ugyan 20 fillérrel gyengült a korona, a piac azonban gyorsan összeszedte magát. Fizetőeszközünk árfolyamát elsősorban a londoni bankok határozzák meg, ezek ugyanakkor nagyon jól tudják, hogy régiónkban a mostanihoz hasonló, rövid ideig tartó kormányválságok normálisak. Ez utóbbit alátámasztja az is, hogy tegnapra Mečiar is összeszedte magát, cáfolva a kormánykoalíció szétesését. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az elkövetkező hetekben nem merülhetnek fel újabb ellentétek, Szlovákia számára azonban az sem jelentene nagyobb problémát, ha a válság miatt nem sikerülne elfogadni a jövő évi költségvetést.

Ez esetben jövőre az idei büdzsé alapján gazdálkodnánk, vagyis a 2008-as költségvetésben tervezettnél az állam alacsonyabb összeggel rendelkezne, miközben jövőre magasabb bevételekre számíthatunk. A költségvetési hiány így a vártnál nagyobb mértékben csökkenhetne, és nem sodorná veszélybe az euró 2009-es bevezetését.

Ami Szlovákia gyors gazdasági növekedését, az euró bevezetését, a külföldi beruházók hazai letelepedését és a munkanélküliség további csökkentését valóban veszélyezteti, az nem a kormányválság, hanem a jelenlegi kormány, amely a Dzurinda-kabinet gazdasági növekedést beindító reformjait próbálja leépíteni. Mit tehetnek ez ellen a józanul gondolkodó állampolgárok? A válasz kiábrándító: semmit.

Amíg a választók több mint fele a jelenlegi nemzetiszocialista kormánynak drukkol, a lakosság alig egyharmada által támogatott ellenzéki pártok pedig magatehetetlenül sodródnak az eseményekkel, nincs kiút. Még abban sem reménykedhetünk, hogy Ficóban idővel ugyanúgy csalódnak a választók, mint mostanra Mečiarban.

A nemzetiszocialista választók igényeit kielégítő zsebdiktátorok gombamód szaporodnak, így elsősorban nem a politikusoknak, hanem a választóknak kellene felnőniük. Ez utóbbiak többsége azonban egyelőre a pubertás dackorszakát éli, vagyis csak annyit tehetünk, hogy megvárjuk, míg megkomolyodnak. Közben folyamatosan ismételgethetjük a közmondást: türelem rózsát terem.