KÁRPÁT-MEDENCEI FIGYELŐ

Felügyelt függetlenség
Magyarország sajnálja, hogy eredménytelenül zárultak a Koszovó jövőjéről szóló tárgyalások, Budapest szerint a sikertelenség egyik oka a felek rugalmatlansága volt. „Igen kedvezőtlen, hogy a jelek szerint immár kimerült az öszszes tárgyalási lehetőség a kompromisszum elérésére.

Felügyelt függetlenség

Magyarország sajnálja, hogy eredménytelenül zárultak a Koszovó jövőjéről szóló tárgyalások, Budapest szerint a sikertelenség egyik oka a felek rugalmatlansága volt. „Igen kedvezőtlen, hogy a jelek szerint immár kimerült az öszszes tárgyalási lehetőség a kompromisszum elérésére. A megegyezés elmaradásában közrejátszott, hogy az érintett felek nem tanúsítottak kellő rugalmasságot” – olvasható Szelestey Lajos közleményében.

A szóvivő hangsúlyozta: bíztató, hogy a szerbek és a koszovói albánok is az erőszak alkalmazása ellen foglaltak állást. Magyarország fontosnak tartja, hogy az Európai Unió és a NATO-tagországok egységesen lépjenek fel Koszovó jövője ügyében – tette hozzá.Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke a testület szerdai ülése után kiemelte: Magyarországnak világossá kell tennie, bármilyen döntést hoz a NATO és az Európai Unió tagállamainak többsége, azt magáévá teszi. Ez előre láthatólag nem lesz más, mint az egységes Koszovó felügyelt függetlensége és a terület széleskörű autonómiája – tette hozzá.

A képviselő szerint a koszovói rendezés során olyan példaértékű területi és kulturális autonómia fog megszületni, ami vajdasági magyarok érdekeit is szolgálja. (vajdaságma.info)

Magyar kar nyílik

Az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar humán–természettudományi karának megnyitása már csak néhány hónap kérdése, hiszen a Szülőföld Alap pályázatán nyert támogatás célba ért a munkálatok folynak. A megítélt 15 millió forintot a felsőoktatási tanintézet új épületszárnyának befejezésére fordítják. Ezt az összeget a kivitelező vállalat, s nem az egyetem számlájára utalták át, nyilatkozta Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány elnöke. Szavait Mikola Vehes, az UNE rektora is megerősítette. A közel félmillió hrivnyának megfelelő pályázati pénz már megérkezett az építkezést folytató céghez és ez azt jelenti, hogy az egyetem részéről immár semmi akadálya nincs a magyar kar megnyitásának.

„Folyik a magyar humán–természettudományi kar megnyitásának előkészülete. A kart terveink szerint a magyar nyelv és irodalom, a magyar történelem és európai integráció tanszék alkotja, valamint matematika- és fizikacsoport is nyílna. A későbbiekben, mert igény is van rá, fogorvosi csoportot is indítanánk. Ez attól függ, szakonként hány magyar nyer felvételt. Ha az épület bal szárnyának felújítását márciusra befejezzük, hivatalosan, ünnepélyes keretek között is bejelenthetjük a magyar kar megnyitását.”

Arra a kérdésünkre, hogy a kar megnyitásának előkészületei közben felmerült-e a leendő dékán neve, Mikola Vehes elmondta: az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség javaslatára dr. Tóth Mihályt jelölték a magyar humán–természettudományi kar élére. Hozzátette: az oktatási tárcához is felterjesztik dr. Tóth Mihályt. A szaktárca jóváhagyásáig, rektorként jogában áll őt a magyar kar megbízott dékánjának kinevezni. Személy szerint örül a jelölésnek, hiszen egy magasan képzett, tudományos fokozattal is rendelkező személy kerül az egyetem alkalmazásába.

Zubánics László a Szülőföld Alaptól kapott pályázati pénz felhasználásáról kifejtette: „Az ez évi szerződésben rögzített feltételeknek eleget tettünk, december 20-ig elszámolunk a pályáztatónak. Sajnálatos, hogy egyes sajtóorgánumok negatívan állítják be azt a komoly munkát, amit a nemzeti egyetem magyar karának megnyitásába fektetünk. Talán még annyit, hogy a jelenleg megítélt támogatást az építkezés befejezésére, egy kisebb összeget pedig már a technikai berendezésre fordítunk. A magyar humán–természettudományi kar beindítása mindennemű gáncsoskodás ellenére valós, az hamarosan megnyílik”. (KISZo)

Tárgyalások az autonómiáról

A Magyar Polgári Szövetség és a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki szervezeteinek vezetői szerint fontos lenne tárgyalást kezdeményezni az RMDSZ helyi szervezeteinek vezetőivel, és a referendum elkezdését szorgalmazzák a Székelyföld területi autonómiája kapcsán – tájékoztat a Mediafax.

Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki szervezetének elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, az EP-választások eredményei magukért beszélnek: az RMDSZ Háromszéken a 187 szavazókörzetből csak 35-ben nyert. Gazda szerint az eredmények arra biztatnak, hogy elemezzék a helyzetet, és vonják le a megfelelő következtetéseket a magyar közösség érdekében. (Hírek.ro)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?