Trumputyin

Trump és Putyin, a világ e két fura ura olyan, mint az érett francia sajt, tudjuk, hogy nagyon speciális, karakteres, a sajtok sajtja, de azért mégiscsak a legjellemzőbb az az orrfacsaró lábszag, amely még akkor is árad belőle, ha nyolc zacskóba csomagoljuk.

Képzeljük el kettejük megbeszélését, amelyet mindketten úgy interpretáltak, hogy a másik nem is olyan rossz ember, érdekes volt kezet fogni vele, élőben jobb, mint a tévében, aztán egy gyors tűzszünet Szíriában, és a lényeg: beavatkozott-e Moszkva az amerikai elnökválasztásba. Nem, egyértelműen nem.

Mondd csak, Vlagyimir, beleavatkoztatok ti az amerikai elnökválasztásba, amit én nyertem meg, vagyis alattomos eszközökkel hatalomra juttattatok engem? Ugye, nem?

Neeeeeem, dehogy, mi ilyesmiket nem csinálunk.

Akkor jó, pacsit rá, tisztességes eszközökkel nyertem, hiába károg a világ.

A nagy szentpétervári hoaxütköztető és kibertámadási központban pedig gyerekek dolgoznak és az Angry Birdst hekkelik. Tűzszünet Szíriában? Jöhet!

Ugye, a meglepetés az lett volna, ha Putyin azt mondja: persze, Donald, meghekkeltük Hillary mailjeit, aztán az egész választási rendszert, ezért tudott nyerni egy ilyen bohóc, mint te.

Gyanússá akkor vált a két politikus megbeszélése, amikor Putyin a találkozó után biztosította a világot, hogy a német választásokba sem fognak beleavatkozni. Ez meg sem fordult az ember fejében, hiszen logikusan nézve részükről tét nélküli, a szélsőséges AfD-t vagy a posztkommunista Baloldalt nem tudják úgy meglökni, hogy komoly játékossá váljanak, s hogy éppen Schulz vagy Merkel alakítja a kormányt, az az oroszok szempontjából mindegy, egyikkel sem lesznek puszipajtások. De akkor miért mondta? Pont azért, mert az USA-ban volt értelme simliskedni, itt most éppen nincs. Putyin patyolattiszta, Trumppal kiegészülve vicces, de nem szórakoztató duó. Az egyik a szabad világ terméke, a másik egy kevésbé szabadé, de mindkettő önmagáról szól. És nem arról, amiről két atomnagyhatalom vezetőjének kellene.