Törvény előtti egyenlőtlenség

<p>Rágalmazás miatt emelt vádat az ügyész Igor Matovič ellen. Lássuk, miért éppen rágalmazás miatt, és miért csak Matovič ellen.</p>

Amikor Matovič 2015 nyarán nyilvánosságra hozta, hogy Robert Ficónak és feleségének, Svetlanának offshore cége van Belize-ben, és két bankszámlán összesen 674 millió dollárjuk van, a kormányfő kijelentette: „A feleségemmel együtt meggyőződésünk, hogy Matovič képviselő a hamis vádaskodás bűncselekményét követte el”. Nos, a jogtudományok docensének és jogászprofesszor feleségének közösen sem sikerült eltalálnia a paragrafust, mert a kerületi ügyész „csak” a rágalmazás vétségéig jutott az akták áttanulmányozása után. Nem véletlenül, és nem is nehéz kitalálni, hogy miért „csak” odáig.

Ha az ügyészség valakire rá akarja bizonyítani a hamis vádaskodás bűncselekményét, akkor bizonyítékokat kell felsorakoztatnia arról, hogy az elkövető tudta, hogy igaztalanul vádol valakit, és ezzel a szándékkal cselekedett. Ami ebben az esetben elég problémás lenne, mert aligha várhatják el Matovičtól, hogy kijelenti: Tudtam, hogy amit állítok, nem igaz, de úgy is nyilvánosságra hoztam, mert Ficónak akartam ártani…

A rágalmazást már nem ennyire nehéz bizonyítani, persze azt sem pofonegyszerű, mert az ügyésznek be kell bizonyítania legalább a közvetett szándékosságot.

Ha a bíróság elfogadja majd az ügyészség bizonyítékait és megbünteti Matovičot, még mindig marad a kérdés, hogy a vak igazság(szolgáltatás) miért csak őt bünteti.

A legfőbb ügyész első helyettese, Peter Šufliarsky költői kérdéssel válaszolt arra a felvetésre, hogy az igazságszolgáltatás csak az ellenzéki pártelnökkel szemben lép fel ilyen keményen: „A törvények és a törvény előtti egyenlőség csak a politikusokra vonatkozik vagy valamennyi állampolgárra?” Ehhez persze hozzátehetnénk még egy költői kérdést: A törvények és a törvény előtti egyenlőség csak az ellenzéki politikusokra vonatkoznak-e, vagy a kormánypártiakra is?

Mindenki emlékszik arra a hangfelvételre, amelyen Robert Fico hangjához „nagyon hasonló” hangon azt mondja valaki, „erre az évre szereztem harmincöt milliót, a jövő évre pedig úgy negyvenet, én, a saját eszemmel”. A hangfelvételt a Sme napilap hozta nyilvánosságra, a kormányfő azt mondta rá, hogy az egész hamisítvány, és feljelenti a lap főszerkesztőjét, mert a nyilvánosságra hozással bűncselekményt követett el.

AZ ELLENZÉK MEGINT FICO FEJÉT KÖVETELI

A Főügyészséget akkor Dobroslav Trnka vezette, Peter Šufliarsky akkor is fontos pozícióban volt, és soha nem rendeltek el törvényszéki vizsgálatot annak megállapítására, hogy a hangfelvétel igazi-e vagy hamis, és kit hallani rajta. Ugyanis ha kiderült volna, hogy a hangfelvétel valódi, akkor Robert Fico ellen hamis vádaskodás miatt eljárást kellett volna indítani. Mert ha ő az, aki a felvételen azzal dicsekszik, hogy a saját eszével mennyi pénzt szerzett, akkor azzal is tisztában kellett lennie, hogy szándékosan hamisan vádolt meg valakit azért, hogy eljárást indítsanak ellene.

A törvények előtti egyenlőségnek nemcsak Matovičra kellene vonatkoznia, hanem Ficóra is.

A szerző a Trend hetilap kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?