Tiltott vagy tűrt támogatás?

Van párhuzam a két jelenség között? Tehető egyenlőségjel a CEU és a „nemzeti jelentőségű intézmények” közé? Részben igen: ilyen az, amikor egy gyenge középosztály helyi intézményeit felülről próbálják meg létrehozni. Nyilván vannak, akik felhorkannak azon, hogy a CEU, azaz a társadalomtudományi kutatások középeurópai fellegvára ebben a sommás ítéletben azonos megítélés alá esik a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséggel. Ha valaki saját személyes értékítélete és világlátása alapján szeretne különbséget tenni közöttük, ezt persze megteheti; személy szerint jónak tartom, hogy külső támogatásnak köszönhetően a CEU Magyarországon tud működni, és hogy egy cserkészszövetség ugyancsak külső támogatásnak köszönhetően a Felvidéken tud működni. Ha e támogatások között különbséget lehet tenni, az legfeljebb abban merül ki, hogy a szlovákiai civileknek állami források jutnak, a CEU-nak pedig magánforrások. Nem kis különbség ez: az állami források felett az adófizetők jogosan követelhetnek átláthatóságot és kontrollt; de ettől függetlenül a magántámogatóknak és az állami finanszírozóknak szuverén joguk dönteni a civil társadalom támogatásáról. Még akkor is, ha ezzel a „támogatók” – Soros György és Orbán Viktor – beavatkoznak kívülről a helyi közéletbe. Mert ez a helyzet: a Soros György által támogatott szervezetek nem kis hatással lehetnek a magyarországi közéletre, a magyar kormány által támogatott szlovákiai szervezetek pedig nem kis hatással lehetnek a helyi közösségekre. És ez nem a támogatók bődületes erejét mutatja, hanem hogy gyenge az őket körülvevő mezőny, nincsenek más komoly támogatók; azaz végletesen gyengék és passzívak a helyi középosztály szereplői.  Ami a gyengeséget illeti: egy erős középosztály kifizeti a drága színházjegyet, a minőségi könyvet, a gyerekét fizetős egyetemre tudja járatni, azaz a középosztály tömegei saját pénzből eltartják a színházat, a könyvkiadót és az egyetemet. Ez egy olyan idilli helyzet, amit KözépEurópában csak hírből ismerünk, úgyhogy itt az alulról jövő befizetéseket végül fentről jövő támogatások pótolták: a rendszerváltás után „fentről” (magán- vagy állami zsebekből) jövő források alakították ki és tartják el a középosztályi világ struktúráit. A pénzforrások urai pedig lassan rájöttek, hogy a létrehozott intézményeket egyben politikai építkezésre használhatják fel. Nagyvonalú lenne például az Ifjú Sziveket is nemzeti jelentőségű intézménynek tudni, de a nagyvonalúság kora a pénzosztásnál úgy tűnik, lejárt. És ezért nemcsak a döntéshozókat kell hibáztatni, hanem kicsit „magunkat” is. Nem lehet, hogy ma már létezhetne középosztály, csak kényelmesebb a tetszhalott állapot?  Hogy létezhetne piaca a könyvnek, a színháznak, egyetemnek abban a Pozsonyban, ami bődületesen tömve van luxusterepjárókkal?  A kedvenc példám erre Cristiano Ronaldo, a portugál sztárfocista, akiről egy böcsületes magyar focidrukker annyit tud, hogy „homoszexuál”, azt már kevésbé, hogy Böjte Csaba erdélyi árvaházának nagyobb pénzösszeget adományozott. Jó lenne magyar focistákról is hasonló híreket hallani; egyelőre úgy tudni, ők is inkább a luxusautó-piacot erősítik. De jó lenne könyvkiadó-tulajdonos borászról hallani, vagy bankárról, aki független gazdasági hírportált alapít. Az ilyen alulról, oldalról, százegy irányból jövő erők biztosíthatnák végül azt, hogy ne süllyedjen el végzetesen a közép-európai közélet egy modern kori feudalizmusba.