Terítéken a cigányterror

Aki automatikusan Magyarországra asszociál, az téved: az események helyszíne Malacka, a szervező pedig az a Marián Kotleba, aki pár éve még Komáromban masírozott a Szlovák Testvériség élén.

A radikális jobboldali Mi Szlovákiánk Néppártot képviselő aktivista ezúttal egy malackai népes roma család utcája előtt tett kevésbé baráti látogatást több száz szimpatizánsa társaságában, és szónoklatában megfenyegette a helyieket, ha nem javulnak meg, akkor szeptemberben visszatér, és saját kezűleg szolgáltat igazságot.

Úgy tűnik, a határidők kiszabása malackai sajátosság, februárban ugyanis Daniel Lipšic belügyminiszter kereste fel az utcát, hogy meghallgassa az ott lakók panaszait – és hatvan napot adott a helyi rendőröknek a helyzet normalizálására. Bár az ultimátum jó ürügy volt arra, hogy a miniszter egy magabiztos, elhivatott politikus benyomását keltse az újságírók előtt, a gyakorlat megmutatta annak teljes hatástalanságát: az érintett romák a szomszédok elmondása szerint továbbra is zajosak maradtak, hangosan mulatoztak, többször is halálosan megfenyegették a környékbelieket, fekáliával dobálták meg az udvarukat.

Eltekintve attól, hogy meglepően kicsi sajtóvisszhangot kelt egy efféle akció, ha azt Szlovákiában szervezik, az intő jelek sokasodnak. Pont a magyar példából okulhatnának a szlovák hatóságok és a kormány is, ha elejét akarja venni az új radikális jobboldal felemelkedésének. A fiatalok kedvelt nacionalista pártja már nem a kiöregedett, korrupt és hiteltelen politikusok vezette SNS, hanem a Mi Szlovákiánk, elsősorban azért, mert Kotlebáék programjában a magyar- és zsidógyűlölet csak mellékesen, rutinból jelenik meg a sok helyütt nagyon is létező problémaként kezelt cigánykérdés mellett. A Mi Szlovákiánk fő ellenségei a társadalomba beilleszkedni képtelen, konfliktusokat kiváltó roma közösségek.

A szélsőségesek pozícióit javítja, hogy a fiatalok megnyerése mellett komoly esélyük van olyan településeken is jó pontokat szerezni, ahol a problémás romákkal nem bír el az állam. Malacka szimbolikus példája a rendrakás eltérő értelmezésének – amíg Lipšic kamerákkal szerelné fel az utcákat, Kotleba ököllel szolgáltatna igazságot. Nem csoda, hogy az utóbbi megoldás sokkal szimpatikusabbnak és hatékonyabbnak tűnik a helyiek szemében. Elég végignézni a fényképeket: a tüntetésen szép számmal részt vettek olyan járókelők, akikre nehéz ráfogni, hogy radikális nacionalisták lennének. Nem is azok. Ők csak olyan hétköznapi emberek, akik nagyon el vannak keseredve.