Temetés után

<p>Az SDKÚ bukása előrelátható volt, többen több helyen megjósolták, ám nem kell kellett volna annyira szégyenteljesre sikerednie, ahogy azt a hétvégi kongresszuson előadták.</p>

Mivel a legközelebbi parlamenti választás csak két év múlva lesz, a pártot nem lehet teljesen eltemetni annak ellenére sem, hogy parlamenti frakciója is hamarosan szétesik. Érdemes egy kicsit az okokkal foglalkozni. Már szinte közhely, hogy a párt gyakorlatilag egyet jelentett Mikuláš Dzurindával, és attól a pillanattól kezdve, hogy a kétszeres miniszterelnök népszerűsége elindult lefelé, a párt sem tudott megállni a lejtőn. Iveta Radičová lehetett volna az, aki új pályára állítja az SDKÚ-t, miután a 2009-es elnökválasztáson szinte egyedül majdnem megverte Ivan Gašparovičot. A mai napig nem tisztázott, hogy miért nem tudott megegyezni az SDKÚ akkori vezetésével, ő volt-e nekik túl baloldali, vagy a személyiségével voltak-e bajok. Ez most már lényegtelen is. Az SDKÚ 2010-ben még az akkori kormánykoalíció legerősebb pártja lett, de ami utána következett, a Gorilla-botrány és a Radičová megbuktatása, már csak egy-egy állomása volt az SDKÚ megsemmisülése felé vezető útnak. Közben a párt a kétezres évek legszimpatikusabb projektje volt. Az előválasztásos belső demokratikus rendszer, sok fiatal párttag, gazdasági reformok, polgári gondolkodás, és még sok-sok apróság. Ám ennek vége, a párt szavazóinak új tömörülés után kell nézniük. Még megvan a párt körül a kb. négy százaléknyi kemény mag, de a következő két évben lassan elkopik. Az SDKÚ korábbi szavazói nagyjából két irányba indultak vagy indulnak most. Egy részük, a vidéki szavazók, valószínűleg Rado Procházka Sieťénél köthet ki. A sikertelen államfőjelölt túlélte Matovič nyári politikai gyilkossági kísérletét, támogatottsága egy ideje nem csökken tovább. Ám az egyértelműen urbánus SDKÚ-val szemben a Sieť próbál jóval populistább, és egyben vidéki pártként mutatkozni. Ez nem felel meg minden SDKÚ-szavazónak. Egyre valószínűbb, hogy a másik párt, amely felé fordulhatnak, a Híd lehet. Sokan nem akarják felismerni és elfogadni, ám tény, hogy a Híd egyre vonzóbbá válik a szlovák szavazók körében is, ezt mutatja a közvélemény-kutatások egy része. Úgy tűnik, az MKP a bejutási küszöb fölé került, ám a Híd sem gyengült, sőt, több felmérés szerint erősödik. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Lucia Žitňanská képes volt magával hozni az SDKÚ korábbi szavazóinak egy részét, ezért érdekes lesz figyelni, hogy az elkövetkező hónapokban lesz-e további hasonló elmozdulás. Žitňanská egyedül jött az SDKÚ-ból, de a mostani események után ez megváltozhat. Ha Bugáréknak sikerül megerősíteniük ezt a pillért, az SDKÚ elvesztett szavazói is megérkezhetnek. És bár a Híd az együttműködés szót polgárira cserélte, nagyjából ugyanarról beszélünk. Egy dolog biztos, Frešóékon már a csoda sem segíthet, ezt a hétvégén bebizonyították. Sajnálni nincs kit és miért, hiszen az SDKÚ maga ásta meg a saját sírját. A többi jobboldali párton múlik, hogyan tud ebből profitálni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?