Távozáshoz fűződő közérdek

<p>Képzelje el a tisztelt Olvasó, hogy munkahelyén a főnök közeli beosztottja, egy középvezető, sikkaszt. Az ügy kiderül, a főnököt a cégvezetés meneszti, hiszen nem tudott beosztottjai körmére nézni, az úgymond politikai felelősséget vállalnia kell. Néhány nappal később pedig kinevezik a főnök helyére a sikkasztó munkatársat. Nem hiszem, hogy erre bárki is példát tudna mondani, ha csak nem rabló, tolvaj és csaló fantomcégekhez vetette a sors.</p>

Mindez viszont az ország legnagyobb cégében, az államnál, bizony szépen megtörténhetett. Méghozzá az építésügyi tárcánál. Az ügy szempontjából teljesen mellékes, két korona, vagy egymilliárd euró volt-e a tét. Olyan közbeszerzési eljárás zajlott le, amelyben a KÖZ szócska nem véletlenül kerül a BESZERZÉS tagszó elé az összetételben. A közbeszerzés egyik jellemző vonása, hogy nyilvános, hogy abban a pályázati kiírásnak megfelelő bármely cég részt vehet, verseny útján szerezve meg a boltot.

A közbeszerzési pályázatok kiírói amúgy is tudnak egy-két fogást, miként kell megfogalmazni egy-egy pályázatot úgy, hogy az csak egy, netán két baráti cégnek feleljen meg, de az más történet. Az építésügyi tárcánál a hatalmi arrogancia teljes szépségében megnyilvánult: senki nem törődött azzal, hogy kozmetikázgasson, pallérozott csúsztatásokkal helyezze előnybe valamely baráti cégét. Nem, ott a KÖZ szócskát bizony úgy értelmezték, hogy ha a pályázat a faliújságra kerül, máris közérdekűvé és nyilvánossá válik. Hogy miért kellett ezt a pályázatot eltussolni? Van a közbeszerzésekben is olyan, amit titkosítani kell. Pl. fegyverek, rendőrségi megfigyelő és biztonsági rendszerek, rakétasiló építése vagy közepes hatótávolságú fegyverek elleni bunker -ne is soroljuk tovább. Az Olvasó pontosan tudja, hogy igenis vannak nem közszájra és közszemlére kívánkozó dolgok, már csak saját biztonságunk érdekében is. De hát itt nem erről volt szó. Itt kimondottan olyan pénzekre lehetett pályázni, ahol a nagy rész donorja, az EU megköveteli a nyilvánosságot. Olyan beruházásokról volt szó, amelyek szakmai kiírását sok-sok hazai vállalat képes teljesíteni és a megvalósításban is jók lennének. Itt kifejezetten arról volt szó, hogy megfelelő helyre jusson a pénz, megfelelő tejelő és támogató cégek nyerjenek rajta.

Ebben a kontextusban máris nem meglepő, hogy 19 év közszereplés után vajon miért az ország egyik leggazdagabb embere az a Ján Slota, akinek emberét éppen menesztették, a másikat meg kinevezték a minisztérium élére. Az a Ján Slota, akinek alig volt húsz év alatt szalonképes megnyilvánulása, akiről inkább azt gondolnánk, hogy negyedik osztályú kocsmákban siratja a reális szocializmust, mert piásként senki nem alkalmazza. Kár is a szóért.

Azt viszont mindenképp hangsúlyozni (hirdetni és kürtölni) kell, hogy ez az arrogáns miniszteri cselekedet, majd a miniszterváltás arra utal, egyesek számára Szlovákia egy kft., ahol ők a többségi tulajdonosok. Egy kft., amelynek érdeke nem más, mint a tulaj érdeke. Nem csoda hát, hogy az állam alapvető funkcióinak teljesítése (közbiztonság, bűnüldözés, szociális alapellátás, külső védelem) komoly veszélybe került, miközben ugyanaz a garnitúra Szlovákia érdekeiről papol - lehetőleg a magyarok, romák, kevésbé a zsidók és csehek ellenében.

Fico kormányfő azzal vádolja az újságírókat, hogy nem pártatlanok, s ezt az elnökválasztás kapcsán hirdeti. Nos, miniszterelnök úr, a pártatlanság ott ér véget, amikor ki kell mondani (ahol morális kötelesség állást foglalni), hogy vannak emberek, akik NEM ALKALMASAK közügyek intézésére és államok vezetésére. Amikor a miniszterelnök csapatára, koalíciós partnereire és az általa ajnározott, morális erőt semmiben sem képviselő államfőre gondolunk, bizony nincs kiegyensúlyozottság, azonos terület, objektivitás, miegymás, mert objektív valósággá vált a tézis, hogy ezt a csapatot Szlovákia, a szlovákok (és nem szlovákok) legalapvetőbb érdekei miatt a történelem süllyesztőjébe kell küldeni. Az objektív újságírás ma itt kezdődik!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?