Távirat helyett

Szomorú vagyok ettől és levert, úgy érzem magam, mint akit kisemmiztek. Rólam döntöttek nélkülem, figyelmen kívül hagyva a véleményem, érzéseim, származásom, kötődésem és azt, hogy nem születtél te sem, mint én, márványköves cifra palotába – hadarta egy szuszra Bandika, majd hozzátette: idézőjel bezárva. Ervin aszalt datolyát rágott, és csak úgy belemondta a hózáporba a kérdést, hogy: mi is tulajdonképpen a problémája magának? Válogat? Mint hód a vadkörtébe? Vagy mint vírustagadó a vakcinába? Mikor látott maga utoljára táviratot? Meg egyébként is. Nincs elég eszköze a kommunikációhoz? Dobolhat is akár, a szomszéd faluig talán elhallatszik, onnan majd tovább dobolják, ha épp nem lesz más dobolni valójuk.

Bandika visszavett picit a tempóból, és elismerte, hogy túl nagy lendülettel ment rá a témára. Leszögezte mindazonáltal, hogy a magyarországi távirati szolgáltatás megszüntetésének kilátásba helyezése tényleg érzékenyen érinti. Százhetvennégy éve lehet Magyarországon táviratot küldeni, talán nem oly meglepő, hogy ezek alatt a hosszú dolgos esztendők alatt ehhez a lehetőséghez igencsak hozzászoktam. Most meg hirtelen döntsem el, akarok-e még életem során táviratot küldeni, ugyanis néhány hét és vége. Mármint nem az életemnek, hanem a táviratozásnak… vagy hát ki tudja. Ha azt vesszük, három hét pontosan ugyanannyira hosszú idő, mint amennyire rövid. Vagy maga mit gondol erről? Ervin nekitámasztotta a kerékpárt a sövénynek.

Hát, nem is tudom. Szlovákiában 2007-ben szüntették meg a táviratküldési szolgáltatást, azóta egész jól elvagyok nélküle. Egyszer sem jutott eszembe, hogy táviratot küldenék valakinek. Bandika nem hagyta annyiban, és azzal érvelt, hogy nem az a lényeg, hogy akarja-e valaki, vagy csinálja-e, hanem hogy van-e rá lehetősége. A legtöbb tevékenység irányába ugyanis, amire az embereknek nincs lehetőségük, megmagyarázhatatlan vonzalmat éreznek, hogy megtegyék. Harcolnak érte, amíg el nem érik, hogy joguk legyen hozzá. Onnantól aztán már nem érdekel senkit. Érti már?

Ervin bólintott, és bevallotta, hogy pontosan annyi logikát lát ebben, mint az áprilisi hóesésben. Elmondta azt is, hogy van egy ismerőse, akiről sokáig azt hitte, hogy borász, aztán az illető maga vallotta be, hogy nem annyira borász, inkább távírdász. Mert hogy a bor igazából üzenet a palackban, amely az információt ugyanúgy el tudja juttatni a világ bármely pontjára, mint a távirat. Vagy még jobban.

A szerző a Vasárnap munkatársa