Szulejmán az ügyészségen

<p>Nagy mozgások, változások várhatók a hazai igazságügyben az elkövetkező hónapokban. A törvényhozás májusban fogadta el a Polgári Törvénykönyv módosítását, amely az új évvel lép hatályba.</p>

 Ennek implementációja mellett valószínűleg az ügyészségi törvény újabb tervezett módosítása lesz a másik olyan jelentős változás, amelyre érdemes odafigyelnünk.

A főügyészség műhelyéből kikerülő módosítások első ránézésre nem sok jót ígérnek. A tárcaközi egyeztetésen levő dokumentum köszönő viszonyban sincs az élet más területein oly hangosan követelt demokratikus elvekkel. Sőt, ha a törvény a tervezett formában kerülne elfogadásra, a mindenkori szlovák főügyész szerda esténként az RTL Klubon nyugodtan válthatná Halit Ergençet Szulejmán szerepében, a tisztség ugyanis inkább egyeduralkodói státuszra emlékeztetne.

A tervezett módosítás lehetővé tenné a főügyésznek, hogy addig maradjon a hivatalában, amíg az utódot meg nem választják. A jelenleg érvényben levő szabályozás szerint ilyenkor a főügyészi jogköröket is gyakorló helyettese veszi át ideiglenes jelleggel a testület vezetését, az új arc parlament általi megválasztásáig.

Szinte csak tegnapelőtt zárult le az Állami Számvevőszék elnöki tisztsége körüli tragikomédia. Itt már olyan szabályozás van érvényben, amilyet a főügyészség a saját háza táján szeretne bevezetni. Ján Jasovský mandátuma 2012 februárjában járt le. Mivel tétlenségével maximálisan megfelelt a Smernek, utódát csak idén májusban választották meg, azaz nem hét, hanem több mint tíz évet töltött a hivatal élén. Mert az aktuális hatalomnak így volt kényelmes. A főügyészi tisztség szintúgy kormányzati ciklusokon átívelő. Sikeres obstrukcióval a „megfelelő embert” könnyű lenne ott marasztalni, amíg „szükséges”. Ha az egyik közintézmény esetében „működött” ez a gyakorlat, egy másiknál is működhetne.

A többi tervezett intézkedés is inkább egy despota, mint a törvényesség felett őrködő szervezet vezetőjére emlékeztető vonással ruházná fel a főügyészt. Például az Ügyészek Tanácsának beleegyezése nélkül nevezhetné ki a főügyészség vezető tisztségviselőit. A demokratikus elvek háttérbe szorítására irányuló törekvésként értékelhető az is, hogy a fegyelmi bizottság határozata nélkül helyezhetne át fegyelmi vétséget elkövető ügyészeket; illetve nem kellene indokolnia az ügyészek áthelyezését az egyes ügyek felügyeleténél. Szintén nem kellene indokolni az ügyészeknek adott utasításokat.

Az ügyészség átláthatóbb működési kereteinek kialakítására, és a külső kontroll fokozására utoljára Lucia Žitňanská igazságügyi minisztersége idején történtek próbálkozások, bár az előjogait védő rendszer akkor is nagyon hamar befeszült.

A Radičová-kormány félidőben való kimúlása óta azonban lassú restauráció vette kezdetét, amelynek kicsúcsosodása lenne, ha változatlan formában fogadnák el a most tárcaközi egyeztetésen levő tervezetet.

És mivel a Smernek így felel meg, valószínűleg így fogják.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?