Szívünk csücskében

Amikor szombaton Vladimír Mečiar viszonylag rövid időn belül másodszor kapott lehetőséget a televíziós szereplésre, az jutott eszembe, ezen talán már túl vagyunk, illetve túl kellene lennünk. Mečiar már mindent elmondott nekünk, elég is volt. Az, hogy egyesek 2017-ben tévében szerepeltetik, még csak nem is megmosolyogtató, inkább szánalmat keltő, és különben is, új Mečiarok kúsznak felfelé a népszerűségi listákon, befelé a médiába, meg a választók szíve csücskébe. Néhány hónapja megkérdeztem egy vállalkozó szellemű ismerősömet, szerinte miért állt rá Fico az amnesztiák eltörlésére. Azt mondta, szerinte azért, mert mérlegelte, mit veszíthet azzal, ha maradnak az amnesztiák, és mit nyerhet azzal, hogy eltörli őket. Győzött az utóbbi, még akkor is, ha a kormányfő nyilván nagyon jól tudja, hogy törzsválasztóit egyáltalán nem érdeklik Mečiar amnesztiái, akiket pedig érdekel, azok sosem lesznek Smer-választók. Fico igyekszik minimalizálni a feszültséget. Tüntetni meg úgy is fognak, akik olyan tüntetős típusok, hiszen tüntetni kell, demokráciában ez megszokott, sőt, elvárható, aki pedig látott már mondjuk Párizsban béremelésért tüntető szakszervezetet, az tudja, hogy ezek a pozsonyi akciók, bár kétségkívül a nagykorúsodó demokráciánk előszelét jelentik, még mindig inkább Szinyei Merse Pál Majálisát idézik, mintsem egy nyugat-európai értelemben vett utcai demonstrációt. 

De vissza az amnesztiákhoz, amelyeket többszöri próbálkozásra és nyomásgyakorlásra sem tudtak eltörölni az utóbbi évtizedekben, hiába kardoskodott eltörlésükért újra és újra a KDH. Most meg, lám, a KDH sem kellett hozzá. Fico rábólintott, mert úgy gondolta, talán nyerhet ezzel valamit. Az, hogy valami újat sikerül-e a vizsgálatok során kideríteni, hogy valakiket felelősségre vonnak-e, az a még életben levő érintettek szempontjából nyilván fontos kérdés, a társadalom szempontjából inkább csak szimbolikus jelentéssel bír. Azokkal sem értek egyet, akik szerint ezzel hivatalosan is pont került a mečiarizmus végére. 

Ugyan kérem. Ha minden ilyen egyszerűen menne, már rég intergalaktikus nagyhatalom lennénk. A mečiarizmus lényege nem Mečiar, hanem amit képviselt: az erőpolitika, a dilettantizmus, az ország elszigetelése, az emberek érzelmi manipulációja, ellenségképekkel való hülyítése, közben pedig a közvagyon kiszolgáltatása az aktuális politikai vezetés gazdasági hátországának. Ez a mečiarizmus, pontosabban mindennek nagyon amatőr módon történő kivitelezése. 

Azóta ugyanezt sokkal profibban csinálják az illetékesek, hisz Vladó már megmutatta nekik, hogyan nem érdemes. Egy közös van bennük: mindannyian igyekeztek, igyekeznek az érzelmeinkre is hatni, vagyis bekerülni nemcsak a legmagasabb posztokra, hanem a választók szíve csücskébe is. Hiszen aki oda bekerül, annak onnantól mindent szabad. Egy darabig. Ezért érdemes gyanakodni, ha szívünk csücske akár csak nyomokban politikust tartalmaz.