Szenátorok vályúja

Aztán nem tudom, tudják-e, hol működtetik az ország legolcsóbb büféjét. Hol van az a hely, ahol degeszre tömheti magát az ember úgy, hogy nem fizet többet, mondjuk egy húszasnál, sőt abból akár még vissza is kaphat. Attól tartok, sosem fogják kitalálni.

Ha mint Wattnak, halvány gőzük sincs, hát annyit segítek, hogy a legolcsóbban szeretett fővárosunkban lakhatnak jól. Hogy azon belül hol? Tippeljenek. Hogy valamelyik peremkerületben, a külvárosban? Lófütty! Hideg, mint menzán a lebbencsleves! Hogy valamelyik üzemben? Ugyan már! Esetleg valamelyik iskolában? Hát hova gondolnak, már miért a diákoknak lenne jó!? Hogy valamelyik ingyenkonyhán? Langyos, de nem egészen. Úgysem jönnek rá, úgyhogy legjobb lesz, ha elárulom. Az ország legolcsóbb étkezdéje a parlamenti büfé.

A parlamenti büfében ugyanis alighanem megállt az idő. Az árak erre perdöntő bizonyítékként szolgálnak. Még a nagy nemzetközi üzletláncok, bolthálózatok akciósan kínált, gazdaságos csomagolású termékei sem vehetik fel árban a versenyt a parlamenti büfé hűtőpultja alól kapható finomságokkal.

Gondolták volna? Ugye nem. Mert ugye kinek jutna eszébe, hogy éppen a parlamentben, ahol az ország nagyjai tanácskoznak, kaphatna a legolcsóbban tíz deka parizert. Csak hogy tudják, sehol annyiért, mármint bagóért nem kapni töpörtyűs pogácsát, mint ott, ahol az alkalmazottak, vagyis a képviselők legkevesebb négyszer vagy ötször annyit keresnek havonta, mint az átlagpolgár, aki szavazatával négyévente parlamenti képviselői mandátumhoz, más szóval és érthetőbben, a tutiba juttatja őket. Naná, hogy itt, ahol semmi sem indokolná, lehet aprópénzből jóllakni, hát hol máshol…