Soros sörösök

Piszlicsáré fonetikai problémának tűnhet, de ha valaki napi szinten hallja azt az „ö” helyett, hogy „o két ponttal”, egy idő után besokall. Még a levéltáros hallgatóim sem mentesek a vírustól, pedig őket jól meggyúrják paleográfiából, és szlovák létükre nálamnál folyékonyabban olvassák a középkori magyar szövegeket. Az a két pont nem tollhiba az „o”-n – kántálom tanárosan –, nem légypiszok. Röntgenre nem tetszenek járni, atyafiak? No, ugye! Azt bezzeg „rentgen”-nek ejtik. Akkor hogy lehetne „o”? Restellem, hogy szlovakistába oltott hungarológusként is csak ennyit tudok tenni a betűkép és a hangzó integritásáért. Azt pedig még inkább, hogy képtelen vagyok rájönni, miért tapasztják rá minden olyan „o”-ra a dupla légykakit, ami mögött magyar veszélyt sejtenek? (Örbán, Sörös.) A cseheknél viszont egy leányági szála van ennek a jelenségnek. Amióta Škvorecký megírta a Legenda Emöke (rövid ö-vel!) című novellát, jaj, annak a temperamentumos magyar nőnek, akinek „o” van a nevében. (Ildikö, brrr.) Valahogy ebben a közép-európai szláv légtérben szabadgyökökként kallódnak diakritikus jeleink, és zsigeri impulzusra akármikor beindulhat a ráolvasó: pont, pont, vesszőcske, készen van a magyar fejecske.  Racionális magyarázat híján kénytelen vagyok mitológiai forrásmunkához nyúlni. Itt van például Vladimír Mináč hírhedt esszéje, a magyarok iránti mitikus gyűlölet apológiája. Innen fújna a szél? A prehistorikus időkből? Ugyan már, ki olvas ma közel negyvenéves szöveget? Amikor a napilapok is megírják, kit és miért kell utálni. Azért a 90-es években még más volt a széljárás. A mečiari érában még sokan számon tartották Rudolf Chmel főbenjáró bűnét, hogy magányos szélmalomharcosként megvédett minket. Rajta is maradt a bélyeg, hogy eladta a lelkét a magyaroknak. Egymás közt vagyunk, nyugodtan leírhatom: jó boltot csináltunk vele. Egy huncut garasunkba se került, mégis a nyitott polgári társadalom legfontosabb műhelyeit gründolta össze nekünk (is). Az ám, csakhogy a Kalligram, az OS és az Open Society Foundation egy épületben székeltek, s aki az ajtaján belépett – akár egy csillagkapun –, az mind a magyar szuverenitás érdekében ténykedő, sátáni Sörös birodalmába jutott.  Szerencsére a mítoszképzés kereke is forgandó. Legutóbb az államelnök és a külügyminiszter lettek a soros bérencek. Interkulturális olvasatban olykor szédületes kanyarokat vesz ez az odaátról fújó szél, ugyanakkor kifejezetten mulatságos is tud lenni. Nem kell kivárni a végét, egy pofa ser mellett folyamatosan lehet rajta röhögni.