Slota-sirató

<p>Egy kicsit sajnálom Ján Slotát. Nem őt személy szerint, hanem háttérbe vonulását. Igazán kár, hogy nem maradt továbbra is a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. És nem azért, mert hozzátartozott a szlovák politikai folklórhoz, mert az továbbra is képes primitíven szórakoztató figurákat produkálni.&nbsp;</p>

 

Nem kell Slota ahhoz sem, hogy a szlovákiai közélet színvonala valahova a bányabéka ülepe alá süllyedjen; ebben elég profi a politikai garnitúra Slota nélkül is. Slotát azért sajnálom, mert amíg ő testesítette meg a szlovák nacionalizmust, kellőképpen alpárinak mutatkozott. Mert a nacionalizmus alpári. Nincs intelligens nacionalizmus, csak megpróbálja annak tettetni magát. Slota azonban nem tűnt el, csak a funkciója alakult át. A háttérből mozgatja majd a nacionalista szálakat tiszteletbeli elnökként. Mert a nacionalizmus marad, csak éppen megpróbál emberarcúnak mutatkozni. Andrej Danko, az új elnök nyugodtabb, mint elődje, intelligensebbnek mutatkozik, nem fröcsög részegen marhaságokat, nem provokál. Visszafogottan buta, ami azért veszélyes, mert a nacionalizmus elveszti primitív arcát, s a háttérben bonyolítja bizniszeit. A Ficótól elpártolók számára vonzó lehet, aki többet akar, tovább megy. Amíg mindez a parlamenten kívül zajlik, mondhatnánk, rendben. De... Azok, akik a vulgárnacionalizmusra vevők, kevesellhetik Dankót. Nekik Slota kell, vagy valami hasonló. Márpedig lesz valaki, aki a közeljövőben kitöltheti ezt a hiátust. Nem hord bohócsipkát, mint Slota, de harciasan lép fel, nem mint Danko, és nem buta. Marián Kotlebáról beszélünk. A látható Slota hiánya azt eredményezheti, hogy Kotleba a parlamentbe masíroz, ami az ország szempontjából a legrosszabb, ami történhet. Kotleba képes az emberek zsigeri gyűlöletét felébreszteni. Egyedül sokkal veszélyesebb, mint az egész SNS-pereputty. Slotát a választói tették partvonalon kívülre, s valószínűleg már ott is marad. Kotlebának még nincsenek választói, de ha az állam és annak vezetői továbbra is halogatják azon problémák megoldását, amelyek mindenkit érintenek, s amelyekre Kotlebáék rendkívül egyszerű és hátborzongató megoldásokat kínálnak, az emberek elhiszik, hogy az egyetlen megoldás Kotleba lehet. Na, ide nem lenne szabad eljutni. Akkor inkább az SNS. Ezért siratom egy kicsit a bohóckosztümös Slotát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?