Simply HUNbelievable

Amikor ülsz a lelátón a riói uszodában, mögötted két nő éppen azt ecseteli angol nyelven, mennyire utálják a magyarokat, Budapest szép, de az emberek szörnyűek, különben is, Camille Lacourt milyen cuki, meg Phelps is tök aranyos; és amikor ugyanabban az uszodában azt is hallod, ahogyan echte brazilok, akik Kacsinkának mondják Katinkát, azt kiabálják, hogy „Vai Hungría!”; és amikor teli torokból üvöltöd, hogy „Gyere, gyere, gyere!”, és felugrasz, ahogy Katinka becsap a célba – az első helyen, vasból van elvégre; és amikor a nagy kivetítőt nézve belefeledkezel Cseh Laci végtelenül koncentrált arcába; és amikor az uszoda egy emberként Phelpsnek szurkol, és a döbbent csendben százszor hangosabbak a magyar örömkiáltások, ahogy Kenderesi bámulatosan lehajrázza az utolsó ötvenen; és amikor a magyar himnusz zeng már másodszor ezen az olimpián ebben az uszodában, és juszt is úgy énekeled, hogy a fanyalgó nők is lássák – az elég hihetetlen.

Hétfőn éjjel mégis megtörtént. A magyar csapat egyszerűen elképesztő, és ezt már tudja az egész világ.