Sárba tiport tulajdonjog

<p>Mi köti össze a Mečiar, Dzurinda és Fico vezette kormányokat a korrupción és a közvagyon elherdálásán kívül? A gyávaság. Mindhárom kormányfő gyáva volt kezelni az olyan problémákat, amelyeknek a megoldása több ezer ember életét tette volna könnyebbé, ugyanakkor a szokottnál nagyobb erőfeszítést igényelt volna, ráadásul a pártjukra leadott szavazatokon ez nem nagyon látszott volna meg.</p>

Ilyen kérdés a restitúció során visszaszolgáltatott lakóházak tulajdonosainak és a bennük élő bérlőknek csaknem két évtizede tartó kálváriája, ami a szakemberek és a jogászok szerint is vérlázító.

A kommunista rendszer idején az állam által elrabolt és a rendszerváltás után visszaszolgáltatott lakóházak tulajdonosai hosszú évek óta képtelenek teljes mértékben élvezni a tulajdonjogukat.

Az állam elvárja tőlük, hogy az előző rendszer idején tönkretett ingatlanjukat karbantartsák, ugyanakkor a benne élő bérlőket nem tehetik ki az utcára, ráadásul csak az állam által megszabott lakbért kérhetik tőlük. Ez utóbbi a ház fenntartására sem elegendő. A bérlők ezzel szemben jogosan hivatkoznak arra, hogy míg az állami és községi lakások bérlői korábban olcsón hozzájuthattak a lakásokhoz, nekik ezt nem tették lehetővé. A lakóházukat visszakapó újdonsült tulajdonosok ráadásul nem egy esetben olyan kétes cégeknek, magánszemélyeknek adták tovább az ingatlant, amelyek mögött külföldi maffiacsoportok állnak, és amelyek igyekeznek pokollá tenni a bérlők életét. Mindkét félnek megvan tehát a maga igaza, a gondot azonban csak az állam oldhatja meg.

Többéves folyamatos halogatást követően úgy tűnt, hogy az e heti kormányülésen sikerül megoldást találni. Az építésügyi tárca javaslata szerint községi bérlakásokat építenének a bérlőknek, akik így kiköltözhetnének a magántulajdonban levő ingatlanokból.

Ennek köszönhetően a lakók továbbra is az államilag szabályozott lakbért fizethetnék, miközben a magántulajdonban lévő lakóházak tulajdonosainak lehetővé tennék, hogy piaci áron adják bérbe a lakásokat. Mindez persze nem lenne ingyen, legalábbis nekünk, adófizetőknek nem. Az építésügyi tárca szerint ugyanis mintegy ezer községi bérlakást kellene felépíteni, amihez az állam 73 millió euróval, vagyis csaknem 2,2 milliárd koronával járulna hozzá. Az összeg első hallásra - különösen most, a gazdasági válság idején - ugyan soknak tűnhet, azonban ha figyelembe vesszük, hogy mi mindenre volt képes elszórni a pénzt a jelenlegi kormány, az építésügyi tárca javaslata ellen nem sok kifogásunk lehet. A kormány azonban, amely korábban szintén egyetértett a javaslattal, e héten berezelt. A javaslat elfogadását - mondvacsinált indokokra hivatkozva - elhalasztották, annyit ígértek, hogy később visszatérnek rá. Hogy mikor oldódhat meg végre a lakástulajdonosok és bérlők helyzete, nem lehet tudni. Az egészet talán csak úgy zárhatják le, ha a tulajdonosok végre nemzetközi bírósághoz fordulnak, amely a jogászok szerint egész biztosan nekik adna igazat, hiszen csak Szlovákiában lehet megtenni, hogy az állam - függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali kormány van hatalmon - éveken át durván megsérti a tulajdonjogot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?