S adotta vala néki paranoiában élnie...

235 eset egy ötmilliós országban nem oly sok. Mondhatnók, szokványos, demokratikus országban élünk, nem figyel minket a „nagy testvér” lépten-nyomon, a megfigyelések száma csökken. Mindezt örömmel nyugtázhatnánk, ha... A baj ott kezdődik, hogy nem tudjuk, vajon valóban csak ebben a 235 esetben folyamodtak-e a titkosszolgák lehallgatáshoz, mert ez a polgár, de sokszor az illetékes parlamenti bizottság tagjai számára sem ellenőrizhető információ. Nem tudjuk azonban, mi történt a megfigyelések anyagával. Mert – a jelentés szerint – 217 esetben nagyon is indokolt volt a lehallgatás, eredményt hozott... a miben is? Szívesen olvasnám el ugyanis, hogy a lehallgatásoknak köszönhetően kaptak rajta egy korrupt állami hivatalnokot, így került horogra a polgárok nyugodt életét veszélyeztető, védelmi pénzt szedő maffiacsoport, netán így sikerült elkapni egy deviáns gyilkost. A jelentések közt szívesen látnánk pl. olyat, amelyben a lehallgatás intézményének köszönhetően tudhatnánk meg, hány, a Gorilla-ügyben érintett személy ellen indult eljárás (egyelőre egy ellen sem, csak úgy mellékesen), de az is fontos információ lenne, hány esetben igazolódott be, hogy a legnagyobb korrupciós botrányba bemártott emberek közül valamelyiknek semmi köze nem volt az egészhez. Lehallgatni valakit valóban csak nyomozás során és bírói engedéllyel szabad, jobbára a nyilvánosságra nem tartozó adatok kerülnek valamilyen hordozóra. De azt azért megtudhatnák a polgárok, mi történik egy-egy felvétellel és annak leiratával pl. akkor, ha olyan emberek intim ügyeit tartalmazza, akik vagy véletlen folytán kerültek a titkosszolgák látókörébe, vagy akikről kiderül, hogy nem követtek el bűncselekményt. Szívesen vennénk egy nyilvános tájékoztatást arról, mi történik, ha gazdasági vagy technológiai titkokra derül fény, amelyek indokoltan titkosak, nyilvánosságra kerülésük gazdasági társaság bevételeit veszélyeztetné, vagy pl. műszaki találmány esetén még akár a közbiztonságot is. A titkosszolgálat természeténél fogva tételezzük fel, hogy a bűnüldözésben érdektelen felvételeket törlik, a bűnüldözés szempontjából érdektelen titkokat a szolgálat megtartja magának. De Szlovákia rövid történelméből azt is tudjuk, hogy titkosszolgálati anyagok szivárogtak ki, mert így kívánta valakik politikai vagy gazdasági érdeke, s a nyilvánosság még abban sem lehetett biztos, hogy valódi vagy manipulált anyagot kapott-e, mert a tartalom teljes mértékben ellenőrizhetetlen. S még egy megjegyzés: nem csak a Szlovák Információs Szolgálat kérhet lehallgatási engedélyt. Kérhetik konkrét ügyeken dolgozó nyomozók és az ügyészség is. Ha ezeket a számokat is ismernénk, és választ kapnánk a feljebb feltett kérdésekre, talán nyugodtabban aludhatnánk. Feltételezhető ugyanis, hogyha személyes titkainkat megosztjuk a világhálón, remélhetőleg tudjuk, hogy nem titkok többé, és ha baj van, nem mutogatunk másokra, összeesküvést sejtetve személyünkkel, közösségünkkel kapcsolatban. De az egészséges paranoia még akkor is javallott.