Reprezentatív találkozások

<p>Egymást váltják az utóbbi hónapokban a Szlovákiába látogató magyar állami tisztségviselők. A javuló viszonyok szükségessége egyre csak deklaráltatik. Ezeket a találkozókat három típusra oszthatjuk. Első típus: miniszterelnöki randevúk, amelyeken a két ország legbefolyásosabb emberei ráznak egymással kezet. Második típus: miniszterek találkozása. Elő-előfordul, hogy ezek is produkálnak valami gyakorlati hasznot.</p>

Holnap Pozsonyba érkezik Schmitt Pál, a magyar köztársasági elnök. Hogy mi újat tudnak egymásnak mondani Gašparovičcsal, az egyelőre rejtély. A jószomszédi viszonyra megvan az akarat, ezt elmondta már Orbán Viktor, Martonyi János, Mikuláš Dzurinda, Iveta Radičová, valószínűleg Tarlós István budapesti főpolgármester is az együttműködésről beszél majd pozsonyi kollégájával, Milan Ftáčnikkal, már ha elfogadja a meghívását. Schmitték valószínűleg a tavalyelőtt elnöki szinten is megromlott kapcsolatokat foltoznák össze a holnapi találkával, legyen letudva ez is. A történet legutóbbi epizódja ugyanis rossz értelemben volt emlékezetes, ez volt Sólyom László kitiltása, és Gašparovič felsorakozása a hős honvédő szerepét magára vállaló Fico mögé. Az elnökök azóta már találkoztak, és megállapították, hogy a szlovák–magyar viszony bizony rohamosan javul. De mit mondhatnak egymásnak ezenkívül? Elbeszélgethetnek mondjuk a sportról, Schmitt valamikor vívó volt, Gašparovič meg a szlovák hokiszövetség elnöke. Sportemberek.

Sok ilyen reprezentatív találkát láttunk. Az elnöki látogatások a harmadik típust képviselik, melyeknek megvan a maguk varázsa. Két, szimbolikus jogkörökkel felruházott hivatalnok kezet fog, aztán nem történik semmi. Gašparovičtól nem várhatjuk el, hogy hirtelen megszeresse a magyarokat, akikhez eddig egy jó szava nem volt. Schmitt viszont mondhatna valami meglepőt. Mondjuk azt, hogy a szlovákiai magyarok legyenek elsősorban jó szlovák állampolgárok, aztán kérhetik egyéb jogaikat. Hoppá, ezt már mondta. Ez is kilőve. Pedig jó lenne, ha valami történne. Sajnos, ilyenek a harmadik típusú találkozások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?