Régiók a szegénység térképén

<p>A szegénység szlovákiai térképének megrajzolására készül a munkaügyi minisztérium. A terv, mely az SaS választási programjában szereplő, a társadalomból kizárt ún. SOS-közösségek elvén alapszik, demográfiai, gazdasági, iskolázottsági és lakhatási körülményekhez köti a térképre való felkerülést.</p>

A tervezetben ugyan gyakorlatilag nem jelenik meg az etnikai elem, a kritériumok viszont jelentős mértékben lefedik a roma lakosság problémáit. Bár nyilván nem roma családok is beleesnek majd a szórásba, de a térkép az érintettek etnikai összetétele miatt elsősorban romaprogramként funkcionálhat majd, minden ellenkező kommunikáció ellenére. A terv sarokpontját az oktatási reformok (ingyenes óvoda, a kisegítő iskolások folyamatos és fair felülvizsgálata, alapiskola elvégzése, mint a jogosítvány kritériuma) jelentik, melyet lakhatási és munkavállalási újítások egészítenek ki. A program tehát elsősorban az életkörülmények javítását és az alanyok „társadalmi befogadhatóságának” növelését célozza meg. A tervezet elemei néhány kivétellel (például a romák szempontjából használhatatlannak tűnő „lépcsőzetes” lakhatási program) hasznosnak tűnnek, kérdéses azonban, hogy ezek az intézkedések önmagukban képesek lehetnek-e a helyzet jelentős javítására.

A marginalizált személyek befogadhatóságának javítása ugyanis vajmi keveset ér, ha a helyi körülmények lehetetlenné teszik a valós integrációt. Most nem elsősorban – az egyébként óriási akadályt jelentő – diszkriminációról van szó: a térképre kerülő közösségek zöme ugyanis olyan régiókban és olyan településeken él, melyek tőlük függetlenül is problémák sorával küzdenek. Egykori ipari központok pereme, zsákfaluk, kiapadt bányavidékek, tanyavilág; a marginalizált közösségek zöme olyan területeken jön létre, melyek önmagukban is a túlélésért küzdenek. Ezeken a vidékeken nincs munkalehetőség, nincs kitörési perspektíva, a helyi társadalomnak nincsenek erőforrásai. Az ilyen közösségektől aligha várható el a romák és a szegények integrációja: nem nagyon van ugyanis hová integrálni őket, ha a középosztály önmaga is a dezintegráció állapotában van.

A romák életkörülményeinek és versenyképességének növelése nagyon fontos, ezért a kormány terve – bizonyos túlkapások kivételével, mint az ingyenes sterilizáció – támogatandó. A program azonban csak akkor működhet hatékonyan, ha erős regionális felzárkóztatási tervvel egyszerre valósul meg. Újra „fel kell találni” azokat a településeket és régiókat, melyek jelenleg perspektíva nélkül, a túlélés határán vegetálnak, hogy egyáltalán képesek lehessenek egy javuló demográfiai tulajdonságokkal rendelkező roma populáció integrációjára. Fontos megérteni, hogy a legtöbb esetben nem a települések szakadnak le a romák megjelenése miatt, hanem azok éppen a gettósodás miatt tudnak odaköltözni. Ezáltal önmagukban nem a problémák okozói, hanem általában csak annak súlyosbítói, és még inkább: indikátorai. Olyan problémákra hívják fel a figyelmet, melyek kezelése tőlük függetlenül is elengedhetetlen.

Ravasz Ábel; a szerző a Publicus Slovensko elemzője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?