Pozsony az már Nyugat?

A régiónkban az elmúlt majd harminc év sikerének fokmérőjét a gazdasági nyitottság és a külföldi beruházók letelepedése jelentette, így próbáltuk másolni a Nyugat fejlődését. Mindez folyamatos és látványos előnyöket hozott: új technológiákat, speciális szakképzettséget, növekvő nemzetközi versenyképességet és egyéb komplex hatásokat. A pozitívumok mellett azonban jelentős negatívumok is megjelentek: leginkább a hazai vállalkozói és banki szféra versenyképességének visszaesése a nemzetközi vetélytársakkal szemben. E visszásságok – ötvözve a globalizációellenességgel – 1989 óta kiváló muníciót szolgáltatnak a rendszerkritikus és szélsőséges pártok számára. Ezek a 90-es és a 2000-es években fő célként általában a nemzetgazdaság drasztikus átalakítását jelölték meg: a hazai cégek érdekeinek védelmét a külföldi („gyar-matosító”) befektetők kárára, tekintet nélkül az adott ország gazdasági struktúrájára. E multiellenes elképzeléseket több kormányzó párt (Fidesz, Smer, a lengyel Jog és Igazságosság) is átvette és finomította a 2008-as gazdasági válság nyomán. Ez főleg Magyarországon és Lengyelországban tapasztalható (kisebb részt Szlovákiában és Csehországban), ahol jelentős állami beavatkozásokra került sor (lásd a multikat érintő extra adók, jogszabályi változások és egyéb ellenséges kampányok). Az intézkedések azonban nem okoztak alapvető változásokat sem a magyar, sem a lengyel nemzetgazdaság struktúrájában. Ami retorikai szinten gyakran működik (szavazatnövelést eredményez), azzal szöges ellentétben áll a valós gazdasági helyzet. A visegrádi térségben befektető, főleg német, francia és holland vállalatok a munkavállalók legalább egyharmadát foglalkoztatják országonként. E cégek ráadásul a legjelentősebb exportőrök közé tartoznak, lefedve az adott ország kivitelének minimum 30 százalékát, de Lengyelországban ez eléri az 50%-ot. Ezért is oly fontos hosszútávon biztosítani e munkáltatók maradását, és fejlesztésre ösztönözni őket. A multik és a kormányzatok is egyaránt tisztában vannak azzal, hogy senkinek sem hozna hasznot, ha egyszeriben kiparancsolnák őket az országból. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes támogatni a hazai tulajdonú vállalkozásokat. Ahhoz azonban, hogy a visegrádiakra a jövőben a nemzetközi vállalatok ne csak olcsó munkaerőt és állami támogatásokat nyújtó paradicsomként tekintsenek, egységes elveket és gyakorlatot kell kialakítani. Ennek meghonosítása pedig egyáltalán nem lesz egyszerű, annak ellenére, hogy most több témában is nagy az egyetértés a V4-ek között. Ez alól kivételnek tekinthetők a nemzetgazdasági ügyek, hiszen már az EU-csatlakozás során is sikerült megosztani a visegrádiakat (akkor a lengyelek adták be a derekukat). Hasonló esetekre pedig bizonyára továbbra is számíthatunk, a legnagyobb eséllyel Szlovákiában, ha csatlakozik a még szorosabb uniós együttműködéshez. Ami tehát a nemzetközi sajtóban valamiféle hangzatos visegrádi mestertervnek tűnik, az korántsem jelent egyet a valós érdekekkel, mert mindenki továbbra is a saját pecsenyéjét fogja sütögetni, több-kevesebb sikerrel.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa