Pózolunk és parolázunk

A másik tágra nyílt kék szemekkel, nagyon szuggesztív módon próbál meggyőzni arról, hogy felébreszti alvó országunkat. Alig múlik el húsz perc, már egy újabb politikus néz rám szomorú szemmel, mondván, beteg ez az ország, de ő majd meggyógyítja. Van, aki rendet rak Szlovákiában, mert ő tudja a legjobban, hogy azt hogyan kell. Határozottak, asszertívek és rendkívül elszántak valamennyien. A közösségi hálón ezt követően még vasárnap éjjel arról értesülök, hogy az egyik párt tagjai úgy döntöttek, összekötik az életüket. Násznép helyett azonban a párt tagjai állják őket körül mint szende nyoszolyólánykák, világos öltözetben. Pózolnak és paroláznak a politikusaink különféle fesztiválokon, bortúrákon és sörudvarokban, néhányan szobrokat avatnak, vagy utakat, tereket, körforgalmakat adnak át. Akad olyan is, aki ilyentájt örömmel vesz részt futóversenyen vagy csoportos élménytúrán. A szerényebbek kiállításon, múzeumi tárlatokon vagy koncerteken engedik, hogy „véletlenül” lencsevégre kapják őket. Az ilyen jó időben elkapott pillanatokat megörökítő felvételeken gyümölcsöt szüretelnek, mackónadrágban kerti hűsölőt építenek, kertet gyomlálnak, gyereket dajkálnak a választási listák valamelyikén szereplők. A takaros portán rendszerint meghitt rend uralkodik, boldogan hintázó unokákkal, velőscsontot rágó pedigrés bodrikutyával. Pedig telis-tele vannak a menhelyek befogadásra váró állatokkal, az önkéntesek saját pénzükből veszik a tápot, de ez itt és most nem számít. Pedig az állatvédő is választó. Lehetnének ezek a felvételek vagy videók figyelemfelkeltők, mi több szórakoztatók is, ha valóban újszerűen készülnének. Nem egyszerű a mai képi világban jót és jól alkotni, de akad, aki profi fotóst kér fel erre a célra. Minden este megsétáltatjuk a Duna vagy a Vág partján a néhány hetes korában befogadott fekete keverékkutyánkat. Úgy gondoltam, ha sem képernyő, sem számítógép, sem mobiltelefon nincs a közelemben, különösebb veszély nem érhet egy ilyen kiruccanás során. Már haladunk éppen felfelé egy hosszú, jóleső séta végén a töltésre, derékig érő fűben gyönyörködöm a mezei virágok kavalkádjában. A lenyugvó nap fényében a kéken, sárgán, szende lilán bólogató kelyhek közül egyszer csak kiemelkedik hófehér ingben egy férfi , mellette az arája és egy kicsi gyerek. Ekkor veszem észre a töltés tetején álló profi fotóst, aki azt a bizonyos „teljesen spontán” felvételt készíti. Hosszas előkészületekkel, időnként utasítást adva a fehér ingesnek, hogyan vetődjön el gondtalanul a fűben. Ilyen habfehérre mosott és gondosan kikeményített ingben én sehogyan sem vetődnék napnyugtakor a fűbe, mert ha ilyen céllal érkeznék a természet lágy ölébe, biztosan nem ünnepi gúnyában tenném. Azóta is várom a fotót, hol, melyik párt közösségi oldalán, kampányvideóján láthatom újra. Egyetlen reményem van csupán a fantáziátlan és rendkívül mesterkélt felvételek láttán. Talán azért nem szánnak a kampányra több energiát, és nem pufogtatnak el több ötletet a politikusaink, mert erejük nagy részét a majdani rendrakásra, gyógyításra, az országot gatyába rázásra szeretnék fordítani. Úgy legyen!