Politika és futball

 A választások előtti helyezkedés a jobboldalon inkább emlékeztetett a focibajnokságok átigazolási szezonjára, semmint valamiféle értékelvű versengésre. A képviselők átszivárgása nem egyedi, a szlovákiai politikában rendre egy-két tucat honatyát találtunk máshol a választási időszak végén, mint az elején. A mostani mozgások nem az igen masszív Smert, hanem a megosztottságában is tovább bomló ellenzéket érintették. Ha nincs Vladimír Jánoš asszonyveréssel és korrupcióval tarkított (Dél-Szlovákiában szinte visszhang nélküli) botránya, továbbá Pavol Paška ügyei, akkor Fico pártjának sikerült volna az a bravúr, hogy parlamenti frakciója egységben viszi végig a négy évet (persze nem törődve a kritikákkal). Stabil a csapat. Az ellenzéknek már nem sikerült ez, az átrendeződések ráadásul annyira ingatag közeget hoztak létre, hogy – ha focinyelven mondanánk – csökkent a saját nevelésű játékosok aránya. Négy év alatt leépült az SaS, maga a pártelnök, Richard Sulík külföldre igazolt, Brüsszelbe, a játékosok egy része pedig lelépett, mivel rendre nézeteltéréseik voltak az edzővel. Ezt a teljesítményt is alul tudta múlni Pavol Frešo, aki olyan tragikomikusan építette le az egykor jobboldali mintapártnak tartott SDKÚ-t, hogy szó szerint mindenki otthagyta a klubot – persze lehet, hogy Frešo egy összeférhetetlen zseni, de eddig ez nem derült ki. A kereszténydemokrata KDH megőrizte egységét, de leginkább beltenyészetként működik: adott a párt magja, s a fiatalabb politikusok nemigen tudnak labdába rúgni, ezért rendre távoznak: ez volt Daniel Lipšic, Jana Žitňanská és Radoslav Procházka esete is. A Híd magyar magja stabil, a szlovák képviselőket viszont folyamatosan cserélgeti a többi jobboldali párt mintájára: az OKS után Andrej Hrnčiar turócszentmártoni polgármester is ment, a pozsonyi nagyvárosi szavazókat és a kávéházi értelmiséget megszólítani képes Lucia Žitňanská pedig jött, mivel gyenge a jobbszél. Az Egyszerű Emberek frakciójában történt változásokon csak azért nem érdemes meglepődni, mert a párt egyébként is a szervezett káosz elvén működik, kiemeli a tehetségesebb régiós játékosokat, aztán vagy lesz belőlük valami, vagy nem. Az egyes pártoknak nincs saját identitása, vagy nagyon gyenge. Ha szerencséjük van, pont sikerül összeállítaniuk egy nyerő tizenegyet, ami elég lesz a parlamentbe jutáshoz (a nagypályásoknak járó szponzori hozzájárulásokat érintő párhuzamokat inkább ne feszegessük). Csapatidentitás híján viszont nem a smeresek, hidasok, hálósok csapnak össze, hanem Fico-, Bugár-, Žitňanská-, Procházka- vagy éppen Matovič-rajongók. Így nehéz kiépíteni a brandet, legfeljebb egy-egy játékosnak drukkolhatunk. És ha már foci – az sem jó, hogy Szlovákia a színvonalat leszámítva pont olyan, mint a Bundesliga. Csak az a kérdés, hogy mennyivel nyer a Bayern… akarjuk mondani, a Smer.