Pohoda után

Nyári zenei-kulturális fesztivált szerintem két megfontolásból szoktak szervezni. Az első (a gyakoribb) tisztán anyagi. Ennek a receptje elég egyszerű: keress egy megfelelő helyszínt, csődítsed össze az ország mainstream zenekarait, s ha még marad némi pénzed, akkor pár külföldi húzónevet is. Ha jól időzítesz, s az időjárás is kedvez, szinte biztos a nyereség.
A szlovákiai fesztiválok többsége így működik. És akkor van a Pohoda. A fesztivál, mely még mindig olyan tudott maradni, amilyen a Sziget volt a kilencvenes években. Ez az a helyszín, ahol szinte természetesnek tűnik, hogy kisgyermekes családok a picikkel együtt jönnek. Ahol a multikulturális gondolkodás keretein belül a civil sátraknál megférnek egymás mellett a meleg aktivisták és a abortuszellenes civilek, ahol egyszerre lehet hallgatni Iveta Radičovát és vitatkozni a szlovák baloldalról a Smer politikusával. Ez az a hely, ahol reggel lajtos kocsiról szólva ébreszt a fúvós zenekar, ám ezért senki sem haragszik, sőt, sajnálja, ha nem ébred erre fel. Ez az a hely, ahol nem haragudhatsz meg senkire, amiért magánkoncertet ad a sátrad mellett egész éjszaka, s így pirkadatkor inkább te szeded a sátorfádat, s vonulsz odébb (saját tapasztalat).
Mint minden nyári fesztivál, a Pohoda is elsősorban a zenéről szól. Ám a többiekkel szemben itt nem tömegek igényét akarják kielégíteni, hanem inkább az igényes tömegeket tovább formálni. A programot előzetesen mustrálva többnyire csak a fejemet csóváltam, ám felesleges volt a félelem. Csak annyit mondhatok, hogy a szervezőknek a remek felhozatallal újra sikerült többször meglepni, időnként még ámulatba is ejteni.
A fesztiválról hazaérve minden évben, így idén is úgy érzem, ez Szlovákia jobbik oldala. Itt mutatkozik meg az, hogy igenis sokan vannak ebben az országban befogadók, nyitottak, érzékenyek. Minőségi kultúrára, minőségi zenére, olyan témákra, melyek valóban csak szűk, hátrányos helyzetben lévő csoportokat érintenek. Ilyenkor igazán érzi azt az ember, hogy nem csak a szlovákiai magyar az egyetlen halmaz, melyben jól érezheti magát. S talán ez az egyetlen szívfájdalmam, hogy a hazai magyar fiatalok sokkal inkább a magyarországi fesztiválokat részesítik előnyben. A Pohodán alig lehet magyarokkal találkozni. Pedig mindenki elhiheti, ér annyit, ha nem többet, mind bármelyik magyarországi rendezvény. S minden évben találunk magyar fellépőket is. Külön gratuláció a Gwerkovának.
Nagy András