„Plagi bá, szívből gratulálok!”

<p>Fordulóponthoz érkezett Schmitt Pál plágiumügye. A köztársasági elnök disszertációját elemző bizottság jelentéséből egyértelműen kiolvasható az, amit az első perctől kezdve mindenki tudott: Dr. Schmitt Pál valójában nem doktor, azaz a disszertációja plágium. A bizottság igyekezett mindezt szépen becsomagolni, s az egyetemre tolni a felelősséget.</p>

„A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak” – áll a közleményben, amely sorban igazolja az elsőként a HVG által kiderített tényeket, Schmitt Pál dolgozatának közel kilencven százalékát pontos forrásmegjelölés nélkül lemásolta két külföldi sporttudós munkájából.

Az ügy túlmutat önmagán, mondhatni, szimbolikus. Schmitt nem mondott le, a kormányoldal és a kormánypárti sajtó szerint nincs ügy, minden rendben. Az ellenzéki és független értelmiségiek reakciója a gúnytól a megdöbbenésig terjed, a „hivatalos” média és a blogszféra kritikusan elemez, az érvek ismertek és jogosak, ezek közül is a legfontosabb: Schmitt Pál az ügyben tanúsított magatartásával bebizonyította, hogy köztársasági elnöknek alkalmatlan. Ha valaki nagyravágyó, akkor lopott doktori dolgozattal eligazgathat egy vívóklubot, rosszabb esetben vezethet egy söntést, de köztársasági elnök – morális okokból – nem lehet.

Schmitt-ügyben azonban nemcsak értelmiségiek, újságírók és politikusok nyilvánultak meg, hanem elmondták véleményüket az „átlagemberek” is. A plágiumbotrány kitörése óta Schmitt Pál Facebook-oldalán egyre-másra jelennek meg a hozzászólások – egy régi bejegyzéshez, ugyanis a köztársasági elnök profilja a közösségi oldalon 2011 februárja óta nem frissült. A Facebookra tett hozzászólásoknak valódi tétjük van, itt ugyanis nem az arctalan tömeg fröcsögi a világba indulatait, hanem magukat vállaló, azonosítható személyek nyilvánulnak meg, s az ő túlnyomó többségük a köztársasági elnök távozását követeli. Idézetgyűjteményünkben csak a nyomdafestéket elbíró vélemények szerepelnek.

Január 12.: „Egy államfő tudja, hogy ebben a helyzetben mi a teendője. Kérdés, hogy állnak ezzel az álamfők.” (SZG)

Január 13.: „Ha van mit, igazán többet érne beismerni, mint tagadni. A polgárok nagy része bízni szeretne a vezetőiben, és nem csalódni. Csalódás ért bennünket már millió.” (GZ)

Január 14.: „Valaki megmagyarázná Schmitt Pálnak, hogy ha fogom, és lemásolom Eszterházy Péter Kis Magyar Pornográfiáját, kiadom bolgárul és az én nevem írom a címlapra, ez akkor is lopás, ha a Bolgár Irodalomtudósok Szövetsége és a NOB egyhangú nyilatkozban állítja, hogy én vagyok a szerző?” (PA)

Január 20.: „Apámnak mindig mondtam hogy minek tanulni, analfabétán is viheti valamire az ember :)” (KG)

Március 6.: „Le kellene már mondani? 225 oldalból csak a borító saját munka...” (VB)

Március 27.: „Pál Úr, miért nem fordít egy jó kis alkotmányt nekünk?” (KD)

Március 27.: „Plagi Bá, szívből gratulálok, tízmillió embernek mutatta meg, hogy törtető senkik országa a miénk, ahol a csalást, hazugságot, lopást erényként tisztelik és díjazzák. Csak így tovább, még sok szép hivatali évet kívánok!” (BI)

Március 27.: „Egy nemzetféltő sport- és úriember számára ilyenkor csak egyetlen kiút lehetséges. Ha már nem vállalható a példa amit mutat, akkor lemond. Kérem, őrizze meg a hivatalának és saját magának maradék méltóságát, és tegyen így!” (VM)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?