Pártszakszervezet

<p>Aláírásgyűjtésbe kezdtek a szakszervezetek. A cél egyebek között az, hogy hetente kevesebb órát kelljen dolgoznunk. A petíciós akció feltehetően sikeres lesz – 350 ezer aláírás megszerzése esetén népszavazást kell kiírni a témában –, hiszen egyrészt ki ne szeretne kevesebbet dolgozni, másrészt pedig az aláírásgyűjtést a legerősebb hazai politikai párt is támogatni fogja. Sőt, nemcsak támogatni fogja, feltehetően ő ötlötte ki.</p>

Mielőtt begondolnánk, milyen következményekkel járna a rövidebb munkahét, tegyük hozzá, hogy gazdasági-politikai „zseniknek” kell lenniük azoknak, aki a két éve szűnni nem akaró gazdasági válság idején kérnek ilyesmit. Vajon miért nem követeltek rövidebb munkahetet a szakszervezetek akkor, amikor még ment a gazdaság szekere, s deklaráltan fő politikai partnerük, a Smer volt hatalmon? Ja, hogy azok nem egyeztek volna bele, mert tudták, hogy ezzel pofon csapnák a gazdaságot? Akkor miért kell itt szociáldemokráciáról és érdekvédelemről szövegelni?

A szakszervezetek szerint a rövidebb munkahét több munkahelyet teremtene. Elsőre logikus elgondolásnak tűnik, csak azzal nem számol, hogy a munkáltatók egyik első reakciója a bérek csökkentése lenne. Hiszen változatlan bérkeretből több embert kellene kifizetniük. Emellett valószínűleg lennének olyan vállalatok is, amelyek inkább összecsomagolnának, és más országba helyeznék a termelést.

A munkahét megkurtítása pedig feltehetően pont azoknak a kis- és középvállalkozásoknak tenne be, amelyek a legsebezhetőbbek közé tartoznak. S melyek – a multinacionális nagyvállalatokkal ellentétben – nem tudják áthelyezni a termelést. Ők itt vannak otthon. Egy nagy üzletlánc hamarabb ki tudja gazdálkodni pár ember felvételét, de egy kis, két-három elárusítót alkalmazó élelmiszerüzlet tulajdonosa számára sokkal nagyobb érvágás lenne még egy alkalmazott felvétele. Vagy maradna a másik megoldás: a rövidebb nyitva tartás. Így viszont még nehezebben tudna konkurálni a nagyokkal.

Tévedés ne essék, lehet diskurálni a rövidebb munkahétről, sőt, az lenne a legjobb, ha mindenkinek több szabadideje lenne, többet időt tölthetne a családja körében. De kétszámjegyű munkanélküliség és az egész világot továbbra is bizonytalanságban tartó válság mellett – melynek még mindig nem látni a végét – ennek bevezetése öngyilkossággal érne fel. Pláne úgy, hogy a befektetők idecsalogatása szempontjából konkurens, velünk szomszédos államokban szintén nem 35 órás a munkahét.

Illúzióink ne legyenek, a szükséges 350 ezer aláírás összegyűlik, ha a Smer érdeke is ezt kívánja. A népszavazást pedig kiírják. Lehet, hogy csak jövőre vagy két év múlva – amikor az a Smernek jól jön. Az eredmény pedig ismét fölöslegesen kidobott, hozzávetőlegesen 10 millió euró lesz, hiszen az 50 százalékos részvételi küszöböt ezúttal sem sikerül átlépni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?