Párhuzamosok a végtelenben

Neuer, Ramos, Godin, Kompany, Moutinho, Marchisio, David Silva, Nolito, Hulk, Bacca, Mandzukic – mi a közös ebben a képzeletbeli focista 11-ben? 

A sikeres pályák mellett az, hogy mindannyian 1986-ban születtek – mint heti történetünk hőse, a magyar válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázs. Akit kirúgott kiesőjelölt arab klubja.

Dzsudzsák Balázs teljesítménye mind védekezésben, mind támadásban megkopott az utóbbi időben. Nem beszélve arról, hogy már 33 éves, nem tud már olyan teljesítményt nyújtani, amit a posztja megkövetel. Régóta figyeltük, csak a megfelelő pillanatot vártuk arra, hogy a helyére igazoljunk valakit.

(Mohammed Al Yamahi, az al-Ittihad Kalba fociklub alelnöke)

Az időzítéssel lehet vitázni, hiszen így a magyar labdarúgó előtt bezárult az átigazolási piacok zöme. Az udvariaskodásmentes, egyenes beszéd viszont nem ritka a világfutballban, s a technika fejlődésével mára az ilyen döntéseket statisztikák tömegével lehet alátámasztani: egy-két szám még félrevezethet, de komplett méréssorok és mutatók nem. A fizetések folyamatos növekedéséért cserébe a profi labdarúgók átláthatósága, átvilágítása, a teljesítmények számonkérhetősége is egyre részletesebb, tökéletesebb.

Teljesen váratlanul ért, sokkolt a klub döntése, nem ismerem az okokat, melyek miatt megváltak tőlem. A klubnál mindenkivel jó volt a kapcsolatom.

(Dzsudzsák Balázs 108-szoros válogatott labdarúgó)

A fenti, 1986-os születésű álomnévsorból egy játékost ragadjunk ki, több okból is: a vb-ezüstérmes horvát Mario Mandzukic térségbeli országból indult, s merőben más pályafutásához képest most is Dzsudzsákkal szomszédos államban, nevezetesen Katarban focizik. A kezdet és a zárószakasz kezdete közötti 2020-as hasonlóságon túl az eltérések a szembeötlőek. Nézzük. Dzsudzsi 22 évesen szerződött el Debrecenből a holland PSV Eindhovenhez, támadó kollégája két évvel később hagyta el a zágrábi Dinamót, hogy elkezdje a nyugati légiós életet, nagyjából ugyanabban a kategóriában: a Wolfsburgban.

Dzsudzsák nyáron lejáró szerződésének egyéves meghosszabbításáról tárgyalunk a klubbal, ahol megbecsülik a focistát, aki jól érzi magát náluk. 

(Vörösbaranyi József játékosmenedzser egy héttel korábban)

És innentől vesz hajmeresztően más ívet és irányt két tehetséges közép-európai futballista karrierje: Dzsudzsák 114 PSV-meccs után 2011-ben a mesésen fizető Kelet felé veszi az irányt 25 évesen, a legélesebb focista életkorban: Mahacskala, Moszkva, Bursa, aztán 2016 óta, a harmadik ikszbe lépve már az Emírségek. Ígéretes nyugat-európai karrier, topbajnokságok lépcsősora helyett valami egészen más, amit nehéz nem a könnyebb ellenállás választásának látni.

Hozzá képest SuperMario 26 évesen a Bayern Münchenben folytatja, maradva a Bundesligában, de a csúcskategóriába lépve, aztán jön a spanyol LA Liga az Atlético színeiben, hogy még 30 éves kora előtt a Juventushoz csatlakozzon, náluk aztán 117 meccs következik, hogy végül tavaly döntsön úgy: jöhet bónuszként a fizetős Kelet: Katar. Tehát Mandzukic pályafutásának csúcsidőszaka a Juvénél lényegében éppen azokra az évekre esett, amikor a mi Balázsunk már az Öbölben tevegelte a futballt.

Mandzukic a világkarriert csinálta végig, Dzsudzsák az abrakadabrát. Mindkettő jól fizetett. Azt már csak apró adalékként teszem hozzá, hogy a mi fiunk 108 válogatott fellépésével szemben a védekezésben is fenomenális horvát csatár 89 nemzeti mezes fellépést hozott össze – igaz, ő 11 év után, 33 góllal már 2018-ban lemondta a válogatottságot, azaz visszavonult. Időben.

Dzsudzsák Balázs a modern kor leggazdagabb magyar labdarúgója, mert a legsikeresebbnek Gera Zoltánt nevezném. Személyisége megosztó, a szurkolók egy része csupaszív vezérnek látja, a másik meg gyenge karakterű alibimenőnek. Talán mindenkinek van igaza, mindenesetre a két karriertörténet felvillant valamit a magyar futball helyzetéről és ambícióiról. Itt ugyanis az induló párhuzamosok tényleg a végtelenben találkoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?