Pár nap, majd lapzárta

Mi zajlik a parlamenti választás előtt négy hónappal? Kapkodás, végtelen panaszkodás. Képletesen szólva: szeptember végén sorsdöntő világbajnoki mérkőzést játszunk. Tényleg sorsdöntő és meglehet, egyben sorsfordító is lesz.

Sorsdöntő azért, mert kiderül, lesz-e az itt élő magyar kisebbségnek három év elteltével újfent ,,csapatbéli” képviselete a 150 férőhelyes szlovák parlamentben.

Sorsfordító pedig azért, mert ha kimaradunk újabb 4 évig vagy még tovább a törvényhozásból, akkor csak kívülről nézhetjük árgus szemmel, milyen is a szlovák parlament.

A Biblia tanulsága szerint a hét bő esztendő után mindig jön hét szűk vagy legalábbis szűkebb év. Ha a mostani háromhoz eleve hozzáadom az elkövetkező négyet, már meg is van a hét szűk esztendő. Ha a bibliai leckéket megtanulnánk, sokkal jobb hely lenne a világ, és története nem az összeomlások szüntelen körforgásáról szólna.

Az itt élő magyarság képviselete a rendszerváltás után sohasem volt egy kézben, és ebből kifolyólag talán nem is volt, sőt nem is lehetett egységes. Akkortájt tényleg mindenki jóhiszeműen azt gondolta, még ha több párt, illetve mozgalom is fogja a magyarság érdekeit képviselni, attól ez a közösség egységes lesz. Talán túl naivak, hiszékenyek és bizakodóak voltunk. Ugyanakkor az igazság kedvéért azt is hozzá kell tennem, hogy akkortájt azért más idők jártak, és akkor még nagyon fontos tényezőnek számított, hogy ékesen világítottak a fáklyák a fáklyavivők kezében.

Ma mentőcsónakból céltalanul szemléljük a történéseket, és érezzük az újabb vihar közeledtét. Sajnos, a legtöbben főleg csak a parlamenti matematikára összpontosítottak, pedig most nem arra kellett volna helyezni a hangsúlyt, hogy esetleg majd ki ülhet be a parlamenti padsorokba, hanem arra, hogy egyáltalán valaki bekerüljön oda közülünk. Persze nem kizárt, hogy a parlamentben mégis lesz majd egy-egy magyar képviselő szórványban, valamelyik szlovák párt színeiben.

Elismerem, az itt élő majd félmillió (456 ezer) magyar egységes politikai képviselete nem olyan egyszerű feladat. Nem egyszerű, mert sokfélék vagyunk és sokféleképpen gondolkodunk. Alig vagyunk nyolcszázaléknyia n, és most már nem is tudom, hányfelé osztódtunk. Azt hittük, a kialakult helyzetre van megoldás. El kellene mondani az embereknek szemtől szemben, hogy hol maradt a várva várt megoldás. Nem lehet hallgatni. Szergej Geraszimov azt mondja: ,,A hallgatás veszélyes. A hírek hiánya még a rossz híreknél is rosszabb.” Ezt a gondolatot érdemes többször egymás után elolvasni és megszívlelni.

Tudom, hogy a politikában minden lehetséges, még a lehetetlen is. A házelnök úr pár nappal kitolta a ,,lapzártát”, így még mindig esélyt adott annak, aki még élni tud vele. Sajnos, ahogy látom, ez már rajtunk mit sem segít, sőt!

Rengeteg esélyt, lehetőséget szalasztottunk el az elmúlt években. A régi öregjeink azt mondogatták: amit délelőtt nem végzel el, délután nem tudod behozni. Ne feledjük: 2020. március elsején kezdődött az igazi délelőtt, és azt hiszem, azt remekül elfecséreltük. ,,Lehetetlen helyes úton haladni, ha a végcélt sem tűzték ki helyesen” – állapította meg nagy bölcsen Francis Bacon angol fi lozófus, „a tudás hatalom” szállóige megalkotója. Elgondolkodtató.