Pápá!

<p>Egy szavunk nem lehet Joseph Ratzingerre. Úgy érezte, a dolgok már nem úgy működnek, ahogyan azt szeretné, hát megköszöni a bizalmat és lemond a pápaságról. Az is csak egy tisztség, mint a kerületi környezetvédelmi főosztályvezető-helyettes, vagy a csapatkapitány.</p>

Ha valaki úgy érzi, a maximumot tudja adni, csinálja, ha nem, akkor köszönje meg a bizalmat, és adja át a kormányt. Ezt tette XVI. Benedek is, pontosabban ezt fogja tenni a hónap végén. Ezért pedig tisztelet illeti. Ritka eset. Mármint az, hogy egy pápa valamilyen cselekedetével érdemli ki a tiszteletet. Általában „alapból” szokták őket tisztelni, mint a köztársasági elnököket. Valahol azért az is tragikus, hogy teszik ezt annak ellenére, hogy tudnának valamit arról az emberről, aki a pápai tisztséget ellátja. Persze ez sem nagy csoda, bulvárlapoknak a pápák nemigen adnak interjúkat, és a metrón vagy buszon ülve sem azzal múlatjuk az időt, hogy enciklikákat olvasunk, keresve bennük az éppen aktuális pápa személyes vonásait vagy véleményét. Ezen a jövőben jó lenne változtatni. A pápák a szokásos egyházi közhelyeket ismételgetik, beskatulyázva magukat, igazán mondhatnának néha valami személyesebbet. Ezért lenne jó Benedek utódjaként egy fiatalabb pápautód. A kor persze semmit sem jelent, de egy olyan pápa kellene, aki le tud számolni az egyháznak azokkal a vívmányaival, amelyek néhány száz éve már csak az emberek életét nehezítik. Például a cölibátus. Mert minden változik, és azok a dolgok, amelyek nem hajlandóak változni az idővel, egyszer csak megszűnnek. Erre persze azt mondják sokan, hogy hát ez az egyház, amiről szó van, már vagy kétezer éve létezik. Persze, ez igaz, de ezzel az érveléssel elővehetünk egy kovakövet is, mondván: ez is évezredek óta megvan. Viszont csak arra jó, hogy betegyük egy múzeumba. A katolikus egyházszervezet is egy nagy múzeum.

Ratzingert egyébként nem a karizmája tette híressé. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a 21. század követelményeinek nem tudott megfelelni. Ha szeretnénk felidézni egy-egy híres mondatát, hát bajban vagyunk. Tette viszont példátlan, ezért nem is nagyon tudja senki véleményezni. Mi is csak annyit tehetünk, hogy búcsút intünk neki. Vagy pápát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?