Pápá!

Ha valaki úgy érzi, a maximumot tudja adni, csinálja, ha nem, akkor köszönje meg a bizalmat, és adja át a kormányt. Ezt tette XVI. Benedek is, pontosabban ezt fogja tenni a hónap végén. Ezért pedig tisztelet illeti. Ritka eset. Mármint az, hogy egy pápa valamilyen cselekedetével érdemli ki a tiszteletet. Általában „alapból” szokták őket tisztelni, mint a köztársasági elnököket. Valahol azért az is tragikus, hogy teszik ezt annak ellenére, hogy tudnának valamit arról az emberről, aki a pápai tisztséget ellátja. Persze ez sem nagy csoda, bulvárlapoknak a pápák nemigen adnak interjúkat, és a metrón vagy buszon ülve sem azzal múlatjuk az időt, hogy enciklikákat olvasunk, keresve bennük az éppen aktuális pápa személyes vonásait vagy véleményét. Ezen a jövőben jó lenne változtatni. A pápák a szokásos egyházi közhelyeket ismételgetik, beskatulyázva magukat, igazán mondhatnának néha valami személyesebbet. Ezért lenne jó Benedek utódjaként egy fiatalabb pápautód. A kor persze semmit sem jelent, de egy olyan pápa kellene, aki le tud számolni az egyháznak azokkal a vívmányaival, amelyek néhány száz éve már csak az emberek életét nehezítik. Például a cölibátus. Mert minden változik, és azok a dolgok, amelyek nem hajlandóak változni az idővel, egyszer csak megszűnnek. Erre persze azt mondják sokan, hogy hát ez az egyház, amiről szó van, már vagy kétezer éve létezik. Persze, ez igaz, de ezzel az érveléssel elővehetünk egy kovakövet is, mondván: ez is évezredek óta megvan. Viszont csak arra jó, hogy betegyük egy múzeumba. A katolikus egyházszervezet is egy nagy múzeum.

Ratzingert egyébként nem a karizmája tette híressé. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a 21. század követelményeinek nem tudott megfelelni. Ha szeretnénk felidézni egy-egy híres mondatát, hát bajban vagyunk. Tette viszont példátlan, ezért nem is nagyon tudja senki véleményezni. Mi is csak annyit tehetünk, hogy búcsút intünk neki. Vagy pápát.