Ötven millió eltapsolva

Igen, ez az a bizonyos harminc millió euró, amit a kormányzat egy politikai döntés miatt lesz kénytelen kiperkálni. Az a harminc millió, amelyet ezért veszít el az ország, mert politikai képviselői képtelenek hajlani az okos szóra, és úgy döntöttek, korrekt dolog az egészségbiztosítók nyereségét nemcsak korlátozni, hanem szó szerint tiltani. Mert, ugye, az egészség nem biznisz. Hogy mennyire nem, arról e hasábokon számtalanszor értekeztünk (legutóbb a pöstyéni CT-mutyi kapcsán). Most viszont nem bizniszről, hanem a csökönyösségről értekezünk. A szlovák egészségügyi ellátási rendszer – és főleg annak finanszírozása – nem egy sikertörténet. De a baj nem ott van, ahol a kormányzat kereste, a baj nem az, hogy egy egészségbiztosítónak nyeresége van. A nyereséges biztosító is lehet jó és közérdeket szolgáló (szerény véleményem szerint főleg a nyereséges), míg a nyereséget törvényi tiltás miatt nem termelő, közszolgálatinak elnevezett biztosító is lehet csapnivaló, mint ahogyan azt számtalan európai példa bizonyítja. A kormányzat úgymond felháborodott azon, hogy számos beavatkozást nem finanszíroz a közbiztosítás, a gyógyszerek még a biztosítottak számára is drágák, és úgy döntött, rácsap az asztalra: megtiltja a biztosítóknak a nyereséget. S tette ezt nagyon ostobán. Ostobán, mert a politikai döntések pénzbe kerülnek ugyan, de sok olyan döntés van, ahol a következmények jó eséllyel előre modellezhetőek. Az egészségbiztosítás nyereségének tiltása ilyen eset volt. A baj ugyanis nem ott van, hogy egy biztosító nyereséges. A baj ott van, hogy a biztosítók nem versenyeznek. A baj ott van, hogy ha van nyereségük, ha nincs, az igazságtalan szabályozás miatt elégedetlen biztosítottakat termel a rendszer – kérdezzék meg a számítási hibák miatt sokszor csak néhány eurós tételekkel tartozó vállalkozókat, akik egyébként eszméletlen összegeket fizetnek a biztosításért, de néhány euró miatt nem kapnak ellátást. Vagy azt a biztosítottat, aki a biztosítójával nem szerződő orvostól hoz receptet, és teljes összeget kell fizetnie a gyógyszerért, mintha havi járulékaival az orvost és nem önmagát biztosítaná. Az ostoba politikai döntés következménye most harminc millió – kártérítés, kamat, perköltség. Ehhez jön még 20 millió a jogászokra – és itt kérdezném meg, mennyire nagy szaktudást igényel az a jogászi munka, amely ennyibe kerül, és még csak nem is sikeres. Márkus László híres jelenetével élnék: Mi kerül ezen a széken hétezerbe. No és ezen a jogi képviseleten húsz millióba? Végeredményben ötven milliót fizetünk ki egy előre megjósoltan rossz döntés miatt, ahelyett, hogy ötven millióból rendbe raktuk volna ezt a tolvajlásra, közbeszerzések lenyúlására tökéletesen alkalmas, de a közegészségügyi állapotokat tekintve immár nemzetbiztonsági veszélyeket hordozó ellátási rendszert. Amelyben továbbra is lehet nyereség, adómutyi, és ahol sorrendben a legkevésbé fontos: a páciens, az egészségügyi dolgozó és a doki. Minden másra telik. Ez a baj, nem a nyereség.