Orbán: 2001 az áttörés éve volt

A 2001-ben elfogadott kedvezménytörvény a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítését szolgálja, nagy siker, amely túlnő az országhatárokon." Ez akkor is igaz, ha vannak még néhányan, akik sót szórnak a 80 éve eleven sebekbe" – mondta.


A 2001-ben elfogadott kedvezménytörvény a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítését szolgálja, nagy siker, amely túlnő az országhatárokon." Ez akkor is igaz, ha vannak még néhányan, akik sót szórnak a 80 éve eleven sebekbe" – mondta.


Az áttörés évének nevezte 2001-et Orbán Viktor a Pesti Vigadóban elmondott országértékelő beszédében, csütörtökön.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy 2001-ben számos kezdeményezés és program indult. Ezek között említette a Széchenyi-tervet, a népegészségügyi programot, a szociális bérlakások építését, a minimálbér nagyarányú emelését, a rendőrség megerősítését. Szavai szerint a 2001-ben elfogadott kedvezménytörvény a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítését szolgálja, nagy siker, amely túlnő az országhatárokon." Ez akkor is igaz, ha vannak még néhányan, akik sót szórnak a 80 éve eleven sebekbe" – mondta.

Hiába küldtek meghívót az ellenzéki pártok képviselőinek, közülük senki sem jelent meg a rendezvényen, amely a sorban immáron a harmadik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?