Önkéntes nyelvrendőrök

Természetesen nem hagytam szó nélkül, de eltartott egy darabig, amíg magamhoz tértem a döbbenettől. Hogy ebben a városban, ahol a lakosok fele magyar, ilyet hallok, egy fiúcskától, aki az unokám lehetne, mert jómagam a hatvanas éveimben járok! A fiatalember védelmére kelt egy kollégája, aki megtoldotta azzal, hogy Magyarországon sem beszélnek szlovákul. Azt a kis különbséget azért még elmagyaráztam nekik, hogy ők csak vendégek Magyarországon, míg én itt itthon vagyok, nekem ez a hazám.

Másnap a lányom is bement, hogy kikérje magának az én nevemben ezt a gyalázatos bánásmódot, de a főnöknőjük válasza se volt akármi: No áno, a kde žijeme? És semmi kivetnivalót nem talált beosztottjai hozzáállásában.

Tisztában vagyok azzal, hogy a telefontársaság nem állami hivatal, nem kötelesek magyarul beszélni, de arra se jogosítja fel őket semmi, hogy velem így beszéljenek, még a nyelvtörvényük sem.

Ezek után nem tudok mást tenni, minthogy az egész családom lemondja a T-Com vezetékes telefonját. Úgy látszik, nekik nincs szükségük a magyarul beszélő ügyfélre. Elmentem az egyik mobilszolgáltató helyi irodájába, ahol külön ügyelnek arra, hogy magyarul beszélő alkalmazott is legyen, hiszen az idősebb emberek a mobiltelefonos előfizetéssel kapcsolatos bonyolult dolgokat sokszor még anyanyelvükön is nehezen értik meg.

A nyelvtörvény szigorításával pontosan ezt akarta elérni a szlovák kormány. Hogy a magyarok féljenek megszólalni magyarul ott is és akkor is, amikor joguk van ehhez, és bármelyik szlovák feljogosítva érezze magát arra, hogy rájuk szóljon, ha magyarul beszélnek. Éppen ezért fontos, hogy mindenki bátran használja magyar anyanyelvét, mert ez a természetes, mert joga van hozzá, és magánszemélyeket egyébként sem lehet megbüntetni a nyelvtörvény alapján.

Chudý Erzsébet, Galánta